Mindennapi kenyerünk

„Hibázni emberi, beismerni a hibát angyali, megmaradni a hibában ördögi dolog” – szólt a jelmondat. A nap folyamán volt alkalom elcsendesülni, gyónni, szentmisében fölajánlani a megszülető elhatározásokat, imaszándékokat. Ki a rendház udvarában sétálgatott az itt-ott fehérlő hó, az ágas-bogas gyertyán, a befedett kőkút és a fel-felröppenő galambok szemlélése közepette; ki a kápolnában imádkozott, ki a tanterem táblájára rajzolt szavak és tréfás figurák mélyebb összefüggéseit kutatta.

„Jók voltak a lelki pofonok, szerénységre neveltek” – mondja nevetve az egyik fiú a kiscsoportban. Nehéz beismerni hibáinkat, azt képzeljük, hogy jobbak vagyunk. Ám egy betegség, egy váratlan történés megmutatja, mennyire sérülékenyek, gyengék vagyunk. A helyes önértékelésben már nem magyarázgatjuk bűneinket. Magunkra ismerünk Pál apostol szavaival: „Isten kegyelméből vagyok az, ami vagyok” (1Kor 15,10). Ez a belátás az irgalmasság isteni erényére, a megbocsátáshoz, kiengesztelődéshez vezet. Már nem a másiktól kívánjuk, hogy villámgyorsan változzon, s kapásból szent legyen – magyarázza Horváth Achilles atya. A megtérés, az Istenhez fordulás bennünk kezdődik, s erre a döntésre mindenkinek az utolsó pillanatig van esélye, láthatjuk, hogy a jobb lator, Szent Démász végül a halandók közül első lett a mennyországban. Az apostol Péter és Júdás hasonlóképp árulók voltak, mégis alapvető különbség köztük, hogy el tudták-e fogadni, hinni tudták-e Jézus végtelen szeretetét, megbocsátását.

Ahogy a gyertyát meggyújtják, lángra kap és fényleni kezd, úgy adja Isten áldását jó döntéseinkhez. Hogyan lehet ezt a világosságot megtartani? Az imádsággal. A délutáni előadásban erről beszélt Stift Zoltán atya. Az ima a természetfölöttivel való kapcsolat, általános emberi igény. Azonban ez a katolikus vallásban teljesebbé válik: a morfondírozó elmélkedés szintjétől eljut az Istennel való egészen személyes kapcsolatig.

Isten a saját hasonlatosságára teremtett minket, ezért ha gondolkodóan beszélgető lények vagyunk, akkor tudjuk, hogy ő is az. Szociológusok szerint a közösség egységét a kommunikáció adja. Minél többet beszélgetünk, annál közelebb kerülünk egymáshoz…

Felfedezhetjük emlékezetünkben a mennyei Atya teremtést fenntartó erejét, értelmünkben a Fiú bölcsességét, akaratunkban a Szentlélek szerető, jóra való készségét. A különböző – hálaadó, dicsőítő, belső, kötött – imádságok segítenek, hogy lássuk, megismerjük, kérni tudjuk és kapjuk a kegyelmet, mindennapi kenyerünket…