Minden Istenben – Isten mindenben…

Loyolai Szent Ignác „gyakorlatias” misztikája – Napjaink arcának csak egyik oldalát barázdálják a felszínes élményhajhászás, a kérészéletű valóságokkal foglalkozás vonásai. Ezzel párhuzamosan folyamatos – igaz, az elkötelezettség és a komolyság különböző szintjein megnyilvánuló – érdeklődés, szomjúság tapasztalható a megélt spiritualitás iránt.

Nagyvilág

Imanap a kínai egyházért – A világegyháznak a kínai katolikusokért tartott imanapján, május 24-én csupán a sanghaji egyházmegye katolikusai zarándokolhattak el szabadon a sheshani kegyhelyre – mások csak külön hatósági engedéllyel.

Európa

Jerzy Popieluszko boldoggáavatási ügye – William Levada bíboros szerint a közeljövőben várható az 1984-ben a kommunista titkosszolgálat által meggyilkolt lengyel pap, Jerzy Popieluszko boldoggáavatási eljárásának lezárása.

Nagy Károly-díj Andrea Riccardinak

Az aacheni városháza koronázótermében május 21-én Andrea Riccardi történész, a Szent Egyed közösség alapítója vehette át a Nagy Károly-díjat. A kitüntetést idén 50. alkalommal adták át. Az indoklásban az áll: Andrea Riccardi a társadalomért, emberibb és együttérzőbb Európáért, a népek, vallások és kultúrák közötti kölcsönös megértésért, valamint egy békésebb is igazságosabb világért végzett munkája érdemelte ki a díjat.

A zarándoklat emlékei

A közel-keleti politikai helyzet tette „izgalmassá” a nemzetközi sajtó számára XVI. Benedek legutóbbi útját, így kevés figyelmet keltett, hogy a pápa zarándokként Jézus nyomában járt a Szentföldön.