Úton a damaszkuszi kapu felé

Fábry Kornél kaposfüredi plébános figyelmeztette a fiatalokat, vigyázzanak, mert tele van a mai világ hamis útjelző táblákkal: „értéktelen vagy, kövesd a divatot, nem szabad elköteleződni, nincs bűn, nem vagy felelős semmiért, valósítsd meg önmagad, a hűség nem erény…”„Ezzel szemben Isten elfogad és feltétel nélkül szeret, tervei vannak veled, de ehhez kell a te igened is! Az életed ajándék, tovább kell adni, mert amit nem adsz oda, az elvész. Az elköteleződés a legnagyobb szabadság, mert tartozol valakihez” – folytatta. Az előadó azt próbálta világossá tenni a fiatalok számára, miről lehet felismerni, hogy valakinek hivatása van. Az első jel, hogy nagy vágy él a szívünkben. Fontosak a körülmények és az alkalmasság, de amire Isten meghívja az embert, ahhoz megadja a szükséges kegyelmet. Kell a befogadó közösség. Majd a beteljesült vágy ajándékaként ott a mély béke a szívben…

„Van, amit csak most tudsz megtenni, mert az idő elszáll. Húsz évet is oda lehet ajándékozni, és száz évet is el lehet pazarolni. Hosszú távon kell gondolkodni, hiszen az örök élet a cél. Az Úrnak szüksége van rád, és a világ is vár, de itt az árral szemben kell úsznod! Ne félj, nem vagy egyedül! Fontos, hogy ne mi hasonuljunk a világhoz, hanem a világ hasonuljon hozzánk!” – fejezte be előadását Fábry Kornél.
A délelőtt folyamán több program közül választhattak a fiatalok. Akit megérintett a délelőtti előadás, és további beszélgetésre vágyott, találkozhatott az atyával a művelődési házban. Nobilis Márió, az Országos Lelkipásztori Intézet igazgatója a teremtett világért való felelősségünkről, a jövőnket érintő feladatokról tartott előadást. Brückner Ákos és Somogyi Sándor atyák a fiatalok életúttal, hivatással kapcsolatos kérdéseire válaszoltak. A biblikus fakultáción Harmai Gábor Szent Pál életéről és leveleiről beszélt. Kerényi Lajos atya a templomban azokhoz szólt, akik hitükben szeretnének megerősödni, keresik hivatásukat, életcéljukat. Az altemplomban egész nap szentségimádásra volt lehetőség.
Szerzetesnővérekkel találkozhattak a fiatalok a Hadi-ház udvarán, ahol játékos feladatokat kellett megoldaniuk. Így megtudhatták az elköteleződés állomásait a belépéstől az örökfogadalomig, a napközi imaórák idejét, fényképek alapján megismerhették az egyes szerzetesközösségeket, de beszélgethettek a nővérekkel a képzés lehetőségeiről, a közösségi létmódról és gyökereikről is.

A Duna-parton számos kisebb-nagyobb csoportban osztották meg egymással a résztvevők gondolataikat a délelőtti előadásban felvetődött kérdésekről. Az egyik csoport tagjai felsorolták életük jó és rossz döntéseit, megpróbálták szemléltetni, mire hasonlítanak most a legjobban. Volt, aki a vízhez, a magasba nyúló fához, a hegyhez, vagy rózsához hasonlította magát. Marci, aki Budapestről jött és karmesternek készül, elmondta: „A szenvedélyt kevés dolog választja el a bűntől. De egy művész is élhet tiszta életet, és örülök, hogy én emellett döntöttem.”

Kerényi Lajos atya, aki már a 70-es 80-as évek kemény üldözései között is itt volt Nagymaroson, elmondta: tudta, vannak, akik beépített emberként figyelik, mit is mond. Különös hangulatot kölcsönzött ez a tény azoknak az időknek: „mindig szerettem a hősies dolgokat, ez lelkesített bennünket – mondta Kerényi Lajos. – Most szabadabban beszélhetünk, de föl kell ráznunk ezt a tunya magyar népet. Most az az alapgondolatom, hogy meg kell újulnia Magyarországnak. Ez ügyben nem sokat remélhetünk a politikusoktól és a bankároktól, ők már levizsgáztak. Azok tudják ezt megtenni, akik nem lopnak, nem hazudnak, akikre lehet számítani, akiknek természetfölötti távlatuk van és megállják a helyüket. Az a feladatunk, hogy egy ilyen stramm nemzedéket neveljünk, és akkor lesz új Magyarország! Ezeket a pozitív értékeket kell előhívni, ezért kell olyan fórumokat teremteni, mint Nagymaros és Egerszalók. Nekünk, embereknek is szeretetet, mosolyt, harmóniát kell sugároznunk. Egyre több ilyen ember van, és én szép jövőt remélek Magyarországnak, csak ki kell várni” – bizakodott Lajos atya.
A Máriabesnyőről jött 11 éves Máté elmondta: „Arról beszélgettünk, hogy mi legyen a hivatásunk, és mit jelent a hivatás. Megkérdezték azt is, ki gondolt arra, hogy esetleg pap legyen. Én olyan papsegítő lennék szívesen, akinek lehet családja, és segít áldoztatni.”
„Ó Jézusom, Veled szeretnék járni utamon. Téged látni, utánozni, szavaidat hallgatni. Jöjj velem és szeress engem annyira, hogy eltűnjön belőlem minden »de«, minden ellenállás, kifogás és add, hogy ne akarjak mást, mint amit Te!” – hallhattuk domonkos nővérek elmélkedésén a szentségimádáson.

A délután négy órakor kezdődő szentmisét Beer Miklós váci püspök mutatta be a jelen lévő papokkal együtt. „Az egyház Krisztus titokzatos teste. Jézus előre ment helyet készíteni nekünk. De itt maradt bennünk, és általunk jelen lesz a világban. Mi adunk életet, reményt, értelmet a világnak. Úton vagyunk: a damaszkuszi úton – mondotta a püspök. – Ti még nem jutottatok el a damaszkuszi kapuig, ahol döntenetek kell, melyik úton indultok tovább. Mindenkit egyszer megszólít Isten. Tegyétek a kötelességeteket, és legyetek nyitottak arra, hogy egyszer elérkezik a damaszkuszi kapu. Ehhez szükséges, hogy oszd meg az idődet másokkal, gondozz egy öreget, kezdj valamit tanulni, a tehetségedet bontakoztasd ki. Az élet van rátok bízva, a szexualitás nem szórakozás, hanem az élet továbbadásának kincse.”

A püspök fontosnak tartja, hogy amíg a világ élvezetre, szórakozásra csábit, addig egy keresztény fiatalnak legyen ideje imádkozni, járjon közösségbe, és ne tékozolja el az idejét. Beer Miklós a győri vértanú püspököt, Boldog Apor Vilmost állította a fiatalok elé, aki azért halt meg, hogy megvédje a fiatal lányokat. „Miközben Magyarország ifjúsága pusztul, nektek, keresztény fiataloknak kell megmutatnotok az életeszményt. Ne játsszátok el a kincseiteket! Legyetek édesapák, édesanyák, papok vagy szerzetesek, de ne felejtsétek el, hogy Krisztus-hordozók vagytok! Pünkösdre készülünk, várjuk a Szentlelket, Jézus elküldi az erőt, merjük vállalni a krisztusi életet!” – fejezte be beszédét Beer Miklós püspök.

A szentmisén Sillye Jenő és barátai gitároztak és énekeltek most is azzal a tűzzel és lelkesedéssel, mint tíz-húsz vagy akár harminc évvel ezelőtt. Ezért érthető volt, hogy a mise után még nem széledtünk szét, hanem együtt énekeltünk, a fiatalok táncra perdültek, és szállt a dal megállíthatatlanul az ég felé.