Védte az egyház jogait…

Huszonöt éve halt meg Mester István – A világháborút követően ő volt az első magyar lelkész Rómában. Huszonöt esztendővel ezelőtt, június 6-án halt meg az Örök Városban. Nevéhez fűződik a Szent István Alapítvány létrehozása, melynek második elnöke volt, s amely a kezdetektől biztosítja a római Szent István-zarándokház zökkenőmentes működését.

A fiú naplójából

… és a csillagos estben ott susog immár harminc
évgyűrűjével a drága júdásfa: ezüstnyár rezeg
susog a homály követeinek útján s kitünteti őket
lehulló ezüst-tallérokkal érdemeik szerint illőn…

Híd a falak felett

Magyar-szlovák imanap Mátraverebély-Szentkúton – Egy évvel ezelőtt Mátraverebély-Szentkúton Erdő Péter bíboros és Orosch János püspök vezetésével kétezer-ötszázan imádkoztak a szlovák és a magyar nemzet békéjéért, és ajánlották a Szentkúti Szűzanya és Szlovákia Patrónájának oltalmába a két nemzetet.

Az égig érő fa

Katolikus óvodapedagógusok konferenciája – „Az égig érő fa a magasba tör, a törzse akkor lesz erős és egyenes, ha a gyökereivel jól kapaszkodik. Akinek erős kapcsolatai vannak, erősek a gyökerei. Kapaszkodunk az ősökhöz és az ég felé törünk – a katolikus óvodákban erre törekszünk” – mondta Boldizsár Ildikó mesekutató, író, meseterapeuta a Katolikus Óvodák VI. Szakmai Konferenciáján május 22-én a KPSZTI székházában.

Népek apostola

Egy kétezer éve született példakép: Szent Pál Végéhez közeledik a tavaly kezdődött Szent Pál-jubileum (születésének „feltételezett” kétezredik évfordulója), amelynek jelentősége itthon talán elhalványult a Biblia éve ünnepléséhez képest, mégis több könyv, tanulmány és konferenciaanyag tanúskodik arról, hogy a nemzetek apostolának személye, munkássága máig meghatározza a keresztény gondolkodást.

Pünkösdi programok

A Szentlélek kiáradását, az egyház születését nemcsak a bérmálás szentségének kiszolgáltatásával ünneplik. Hiszen pünkösd a húsvét beteljesedése. Számos lelki, közösségi program zajlik az ünnepi hétvégén szerte az országban – ezeket gyűjtöttük csokorba.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.