Az egyház színes világát láthattuk

Idén az ünnepnek otthont adó templomkertet több kisebb területre osztották fel, egy-egy szakpasztorációhoz kapcsolódóan. Volt családi, ifjúsági, papi és szerzetesi hivatásokkal foglalkozó, missziós és karitász „park”, de bemutatkoztak az iskolák, valamint az azokban működő hitoktatási és plébániai csoportok is. A nap jelmondata „Küldetés és testvéri közösség” volt.

Előző nap, de még hétfőn reggel is borongós, hideg, esős idő volt Budapesten. Ennek ellenére sokan érkeztek a kegytemplomhoz, ahol Blanckenstein Miklós megnyitó szavai alatt már ki-kisütött a nap a felhők mögül. Az egyházmegye színes világát ismerhették meg az idelátogatók, bepillantást nyerhettek abba, mi történt az elmúlt egy év során a budapesti és vidéki plébániákon, s miként alakult a lelkiségi mozgalmak élete.

A csoportokra, úgynevezett „parkokra” osztott templomkertben mindenki találhatott a maga számára érdekes programot. A karitász-parkban beszámolók hangzottak el a szegények, a cigányok, vagy az alkoholisták közt végzett tevékenységről. A papi és szerzetesi hivatások parkjában pedig bepillantást nyerhettek az érdeklődők például az esztergomi szeminárium életébe. Kora délután kiosztották az Ars Sacra Alapítvány által meghirdetett A Szentlélek ezer arca című pályázat díjait. A pályázat célja az volt, hogy a fiatalok a XXI. század nyelvén mutassák be mindazt, ami bennük a Szentlélekről megfogalmazódott.

A Máriaremetére ellátogató hívek idén is beszélgetést hallgathattak a főpásztorral, Erdő Péter bíborossal, amelyet ez alkalommal Kunszabó Zoltán vezetett. Az idei ünnep jelmondatához kapcsolódóan Erdő Péter kifejtette: a keresztény ember küldetését az egyház közösségében és testvériségben kell hogy megélje.
A karizmák ünnepének zárásaként – a hagyománynak megfelelően – ünnepi szentmisét mutatott be a főpásztor a jelen lévő papokkal. Homíliája végén a bíboros örömmel adta hírül, hogy egyházmegyei elismerést kap a Szeretetláng-imaközösség.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.