Megalkuvás nélkül

Egerszalóki találkozó – „Nem boldog a világ, egyre több a boldogtalanság, tele van a világ félelemmel. Akiket üldöznek és akik üldöznek, egyaránt félnek. A mai világ gyatra kínálattal szolgál: kávé, internet. Az önző, neoliberális világban sok az öngyilkosság.

Szentírás-magyarázat: Új édenkert, új kivonulás, új manna – Évközi 17. vasárnap – Jn 6,1-15

Jézus kenyérszaporításai különös helyet foglalnak el az evangéliumokban. Nem pusztán arról van szó, hogy ez a legnagyobb „tömegesemény”, hiszen több ezer ember tanúsíthatja az isteni hatalom megnyilvánulását – a kenyérszaporítás súlya nem a tett „marketingértékében” keresendő. Ha meg szeretnénk érteni, miért is vált ez a jézusi csoda – vagy ahogy János fogalmaz: ez a „jel” – ennyire jelentőségteljessé, akkor kettős horizontjában: az Ószövetség és az Újszövetség távlatában kell olvasnunk.

Érdekességek Beethovenről

Kinek szánta a mester a Für Elise? – A bécsi főszékesegyházi levéltárban folytatott kutatása annak komoly feltételezésére vezette Klaus Martin Kopitz berlini Beethoven-kutatót, hogy a mester híres zongoradarabját kora neves bécsi énekesnőjének, Elisabeth Röckelnek (1793-1883) címezte. Az énekesnőt ugyanis még első gyermeke keresztelésekor is Elise Röckelként írták be az anyakönyvbe. Beethoven pedig 1810-ben, a zongoradarab születésekor jó barátságban volt vele.

Világszínvonalú érvelés

Megnyílt az új Akropolisz Múzeum – Az ókori fellegvár lábánál június 20-án nyitotta meg kapuit Athén legifjabb látványossága, az új Akropolisz Múzeum. A svájci-amerikai sztárépítész, Bernard Tschumi és görög társtervezője, Michael Photiadis egy jelenleg is feltárás alatt álló, antik és középkori emlékeket egyaránt őrző romterület fölé álmodta meg a betonlábakon nyugvó, huszonháromezer négyzetméter alapterületű hipermodern üvegpalotát, amelynek harmadik szintjéről különösen csodás panoráma nyílik a város központjára és a szent hegyre.

Bátorítás és köszönet

Pápai úrangyala-imádság Észak-Olaszországban – Ne bátortalanodjatok el! A Gondviselés mindig segít azoknak, akik jót tesznek, és elkötelezetten cselekszenek az igazságosságért.

Milyen feladatokra hív az Isten?

A Szociális Testvérek Társasága XIV. általános káptalanja – A magyar alapítású Szociális Testvérek Társaságának legfőbb tanácskozó testülete július 18. és augusztus 2. között Budapesten tartja soron következő, XIV. találkozóját.

Hittel vagy hit nélkül?

John Malkovich európai turnéra indult – „A festő Matisse mondta egyszer, hogy a világot ártatlan gyermekként, kíváncsian és nyitottan kell nézni. Én ezt próbálom tenni egész életemben. Annál inkább érdekel, vajon miért vonzza az embert a gonosz, a bűn megismerése. Így van ez az egyes emberrel és a közönséggel is: szereti a „szörnyet”.