Kerékpáron Erdélyben

A környezettudatos élet jegyében kerekeztek – „Áldott légy Uram Földanya nénénkért” – Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának ezt a mondatát választotta mottóul az a több, mint félszáz fiatal és felnőtt, akik Kármel-hegyi Boldogasszony ünnepén, kerékpártúrára indultak a székelyudvarhelyi ferencesek kolostorából. Ez volt a második alkalom, hogy Főcze Imre Bonaventúra testvér vezetésével nyeregbe szálltak a Ferences Biciklitúra, a FerBit résztvevői.

A „Pál-forduló” rejtvénysorozat nyertesei

Június 29-én, a Szent Pál-év hivatalos bezárásakor befejeződött az a verseny, melyet január 25-én pál-fordulókor indítottunk útjára. Minden lapszámunkban három kérdést tettünk fel, melyekre a válaszokat Olvasóink postán küldték be szerkesztőségünkbe. Akik a huszonhárom játékhét kérdéseiből legalább tizennyolc alkalommal helyesen válaszoltak a feltett kérdésekre, azok között értékes jutalmakat sorsolunk ki.

Szalézi álmok serdülőknek

Több szempontból is különlegesnek számít a szalézi nyári programok között az úgynevezett „Vadóc-tábor”, amely idén július 21. és 25. között zajlott Péliföldszentkereszten, Kukuczka Robert lengyel szalézi atya vezetésével. Serdülő fiúk és lányok jöttek el nem csak a szalézi házakból, hanem az egész országból, olyanok is, akik nem gyakorló hívők. A szervezők tábor vezérgondolatával is toborozták az érdeklődőket: „Álmodj velünk!”

Augusztusi imaszándékok

Általános szándék: – Hogy a közvélemény jobban észrevegye a kitelepítettek és a menekültek millióinak problémáját, és konkrét megoldásokat találjanak a gyakran tragikus helyzetükre. Nyilvánvaló különbség van a kivándorlók, valamint a menekültek és a kitelepítettek között.

Egy „elfelejtett” építész: Kauser József

Pesten letelepedett elzászi eredetű építészcsalád sarja volt a kilencven évvel ezelőtt elhunyt Kauser József, aki elsősorban a budapesti Szent István-bazilika befejezőjeként vált ismertté. Itthon, Zürichben, majd Párizsban tanult, ahol mestere volt többek között Eugéne Viollet-le-Duc, a párizsi Notre-Dame restaurátora és Charles Garnier, a Nagyopera tervezője. A francia fővárosban jó barátságba került Gustave Eiffellel, Léo Delibes-el, Jules Massenet-val és ott időző honfitársával, Munkácsy Mihállyal is.

Megerősödni a nemzetért

Zarándoklat a Gyöngyök útján – A zarándokok védőszentjének ünnepéhez kapcsolódóan Szent Jakab napi zarándoktalálkozót rendezett a Via Margaritarum Zarándok Egyesület július 25-én és 26-án a Csattogó-völgyben. A Verőce közelében található Szent Jakab emlékhelynél megtartott szentmisén Varga Lajos váci segédpüspök felidézte Jézus tanítványának mártíromságát, a compostellai zarándokút történetét.

A szakadás és az egység helye: Érdekességek a jeruzsálemi Szent Sír-templomról (II./I. rész)

A jeruzsálemi Szent Sír-templom a kereszténység legszentebb és legtiszteletreméltóbb helye. Kisebb kupolája alatt található a Golgota, ahol Üdvözítőnk keresztje állt. A nagyobb kupola alatt ott a sír, ahova Jézust eltemették, és amelyet harmadnap az asszonyok üresen találtak. Ez a hely, ahol húsvét megkezdődött. Az ortodoxok Anasztaszisznak, a feltámadás bazilikájának nevezik. A ferencesek szentföldi folyóiratában érdekes ismertetést találunk Reynald Wagner ferences tollából a Szent Sír templomról, amelyben elénk tárul a hely viszontagságos története, a szent helyeket őrző ferencesek évszázados küzdelme és a keresztények szomorú megosztottsága.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.