Üdvözlőlapok a nyári vakációból

A nyár, a szünidő a gyerekkortól kezdve összenő egy különleges hangulattal – a szabadság érzésével, a kirándulások, táborok vidámságával, a vízpart illatával. „Nézz csak körül, most dél van és csodát látsz…” – írta Radnóti Miklós a derűs nyári égről. Az idén átélt „csodákról” kérdeztünk néhány fiatalt.

Isten állítsa meg az erőszakot!

Ima az áldozatokért -Egy héttel a kislétai gyilkosság és három nappal a meggyilkolt asszony, Balogh Mária temetése után, augusztus 10-én a Szent Egyed közösség ökumenikus imádságra hívott mindenkit, felekezeti hovatartozásra való tekintet nélkül az Örökimádás-templomba.

A hegyen

Kárpát-medencei Háló-tábor – A Háló nyári nagytáborában augusztus 2. és 9. között a Sátoraljaújhely feletti Sátor-hegyen közel négyszázan jöttek össze a politikai határokkal szétválasztott Kárpát-medencei magyarok.

Az egyház érdekében dolgoznak

Lelkigyakorlat nőknek – Piliscsabán – Tizenegyedik alkalommal tartottak lelkigyakorlatot az egyházközségekben dolgozó nők számára Piliscsabán az Egyházközségi Nővérek Társaságának szervezésében – idén augusztus 6. és 8. között.

A letiltott folyó

Illingtől az utolsó magyar királyig – Idehaza árvíz. Nem akkora, mint 2002-ben, a folyó mégis félelmesen nyújtózva, ellentmondást nem tűrően veszi birtokba az alacsonyabban fekvő partokat. Ismerősöm telefonál Passauból: erre a vízre nem lehet rámenni. Aztán tervezett indulásunk előtt megnyugtat: apad a víz. Igen, a víz, és megint a Duna. Haladunk a Passau fölötti Irringbe, első táborhelyünkre. Még csak Bécsnél járunk, amikor elfog a türelmetlenség: bárcsak a folyón lehetnénk már.

Csángó Mária-ének

Szűz Mária tiszteletére, akik ide jöttetek
Szűz Mária szép fejére szép koszorút kössetek
Szűz Mária mennynek gyöngye, add áldásod híveidre
Drágalátos szent kezeddel ölelj minket kebledre.