Homíliavázlat: Isten országa itt van közöttünk
„Én vagyok a mennyből alászállott kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Jézus mély értelmű tanítást ad az Oltáriszentségről.
„Én vagyok a mennyből alászállott kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Jézus mély értelmű tanítást ad az Oltáriszentségről.
Ezekben a hetekben az egymást követő vasárnapokon a negyedik evangélium hatodik fejezetének szakaszait olvastatja velünk az egyház. Az egész kompozíció a kenyérszaporítás történetével indul, a továbbiakban ennek az értelmét bontja ki Jézus.
Szobrot emelnek az ezeréves egyházmegye és a magyar állam alapítójának – Budapestről is érkeznek Szent István-zarándokok Kézdiszentlélekre, az Erdély délkeleti csücskében levő kis faluba, ahol az idei búcsú alkalmával szobrot avatnak az államalapító király tiszteletére.
Államalapító szent királyunk, I. István uralkodásának kezdetén tíz egyházmegyét alapított. Minden tíz település kapott templomot, és Rómában, Jeruzsálemben zarándokházat építtetett. Ezáltal olyan lelki, szellemi fogódzópontokat létesített, amelyek alkalmassá váltak arra, hogy a mindig is közösségi egyház kerete legyen. Ha mai szóval szeretnénk ezt megnevezni, Szent István infrastruktúrát teremtett.
Kassai látogatás – Sehol senki. Az ablakok piszkosak, a falakról vedlik a vakolat. Pedig micsoda élet volt itt korábban! Autók sora állt, araszolt lassan előre – néhány percre, de volt, hogy félórákra meg kellett állnia itt mindenkinek.
A spanyolországi Santiago de Compostela kétségtelenül egyike azoknak a helyeknek, ahol Európa lelki örökségét meg lehet tapasztalni. A legenda szerint idősebb Szent Jakab apostol temetkezési helye Európa máig leglátogatottabb zarándokhelye. Tíz esztendővel ezelőtt, 1999 augusztusának első napjaiban itt találkoztak a földrész fiataljai a harmadik keresztény évezredre készülve. Több tízezren érkeztek ide Európa különböző részeiből – voltak, akik gyalog vagy kerékpáron – a kegyhely szent évének záróeseményére.
XII. Piusz üzenete a II. világháború előestéjén – Az emberiség történetének legnagyobb, legtöbb áldozatot követelő fegyveres konfliktusa, a II. világháború a legelterjedtebb álláspont szerint 1939. szeptember 1-jén, a Lengyelország elleni német támadással kezdődött. Azonban már hónapokkal korábban érezhető volt, hogy a nemzetek közötti béke veszélyben van. XII. Piusz pápa hetven évvel ezelőtt, 1939. augusztus 24-én a Vatikáni Rádión keresztül üzenetet intézett a világ vezetőihez és valamennyi ország népéhez, kérve, hogy mentsék és őrizzék meg a béke nagy adományát. A szomorú évforduló kapcsán ebből idézünk néhány gondolatot.
Az ég vándorai, a felhők délre húznak. A szántói út hegynek tart. Szélén kéküstökű csormolya. Szemben haladok a nyári felhőkkel, de elég-e a nyugalom, hogy pár órára megálljon az égi mozgás?