Tíz éve történt: Fiatalok Európa lelkéért

II. János Pál pápa, aki a kereszténység millenniumára, a harmadik évezred kezdetére oly nagy lélekkel igyekezett felkészíteni a keresztény világot, üzenettel fordult az augusztus 8-án Compostelában ünneplő fiatalokhoz. Arra buzdította őket, hogy újuljanak meg Krisztusban. Az új evangelizálás, amelynek ő egész pápasága alatt hirdetője és szervezője volt, saját magunk hitbeli megújulásával kezdődhet. A pápai üzenet Wojtyla pápára talán legjellemzőbb bátor felhívása az volt: Merjetek szentté válni! A pápai üzenetet Angelo Sodano bíboros államtitkár olvasta fel, és homíliája szavaival is máig érvényes tanítást adott Európa lelki megújulásáról. Az evangéliumi jelenetre utalva, amikor Jézus a vízen járva közelítette meg tanítványait, „bátorság, én vagyok, ne féljetek!”, a bíboros hirdette: Európa ifjúságának ismét ezt üzeni Jézus, ne féljetek, még ha a „halál kultúrájának” hullámai dobálják is bárkátokat. Krisztus, a történelem Ura mindig veletek van. Beszédében ma is időszerű gondolatokat fogalmazott meg: az egyház és Európa bensőségesen egyesült létében és hivatásában. Történelmük évszázadokon keresztül egymásba fonódott. Olyan értékekkel gazdagították egymást, amelyek nem csupán az európai lelket jelentik, de az egész emberiség örökségének is részét képezik. Ezért Európa nem szakadhat el a kereszténységtől ezután sem anélkül, hogy drámai válságba ne kerülne. A pápa sokszor szólt arról, hogy az európai emberek válsága a keresztények válsága, és az európai kultúra válsága a keresztény kultúra válsága. Fiatalok! Az európai egység akkor lesz gyümölcsöző, ha olyan emberi és keresztény értékeken alapszik, mint a személy méltósága, az igazságosság és a szabadság, a munka iránti elkötelezettség, a kezdeményezés szelleme, a család szeretete, az élet tisztelete, türelem és együttműködés, valamint a béke vágya. Ezekre az értékekre kell építenetek Európa nagy lelki közösségét. Válságokkal terhelt helyzetünkben fontos emlékeznünk erre a tanításra – Compostela üzenetére.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .