Őrizték a tűzet: Gránátot dobtak közéjük az oroszok

Szabó Piroska M. Panefréda nővér – „Vallásos családból származom. Kitört az első világháború, apámat behívták katonának. Édesanyám egyedül maradt három kisgyerekkel. Végegyházán laktunk. Négyéves voltam, amikor anyám meghalt. Nagyszüleim és a rokonok gondoskodtak rólunk. Mikor apám hazajött a háborúból, újra megnősült, de a mostohaanyám nem szeretett. Én voltam a legkisebb. Szegények voltunk, így csak elemi iskolába járhattam.

Közösségteremtők, emberformálók

Egyházi vezetők találkozása az államfővel – Sólyom László köztársasági elnök december 7-én hivatalában fogadta a hazai és határon túli magyar egyházi vezetőket a karácsonyi ünnep közeledtével. A Magyar Köztársaság elnöke 2005 óta rendszeresen találkozik magyar egyházi vezetőkkel. Az első két esztendőben külön fogadta a hazaiakat és a határon túliakat, 2007-től pedig közösen beszélik meg – zárt ajtók mögött – az ország és az egyházak helyzetének részleteit.

A városrész lelke

Kétszáz éves templom a Terézvárosban – Az advent második vasárnapját megelőző hét végén többnapos ünnepségsorozattal emlékeztek meg Budapesten a terézvárosi plébániatemplom megáldásának kétszázadik évfordulójáról. A megemlékezések sora december 3-án, csütörtökön, templomszentelési vesperással kezdődött, majd Gaál Endre nagyprépost vezetésével mutattak be szentmisét. A pénteki irodalmi esten Oberfrank Pál színművész magyar írók és Avilai Szent Teréz műveiből olvasott fel részleteket. Az esti szentmisét Beer Miklós váci megyés püspök mutatta be, aki megáldotta a templom padjait, melyeket a jubileum tiszteletére, a hívek adományaiból újíttatott fel a plébánia.

Madárdal a temetőben

A kőrisek soká tartották magukat, leveleik, bár kissé megfakulva, az ágakon maradtak. De amikor megjöttek az esők, és fújni kezdett a szél, szinte egyszerre, tömegesen hullottak a földre. A Farkasréti temetőben sok a kőrisfa, és a sírokat mindenütt piszkoszöld levélszőnyeg borította. Csak aki juharfa alatt pihen, arra borított szép sárga takarót az ősz. Két ujjal szedegettem a leveleket az árvácskák közül, de legalább fél órába telt, mire a sírt teljesen megtisztítottam.

A kereszténység és a haza szolgálatában

Nyílt nap a pesti piarista gimnáziumban – Viszonylag korán érkeztem a Mikszáth téri komor épületbe. Várakozásommal ellentétben a bejárati ajtó mögött közvetlen, barátságos hangulat, az „előítéleteket” meghazudtoló, vidám légkör fogadott. Elegáns öltönyt viselő diákok ajánlották fel segítségüket, miután átnyújtották a már jó előre meghirdetett iskolai nyílt nap tantárgyak szerinti, pontos időrendben összeállított programját.

Égre mutató jel

Befejeződött a Rózsafüzér királynéja-templom felújítása – Advent első vasárnapján ünnepi szentmise keretében áldotta meg Erdő Péter bíboros a budapesti, Thököly úti Rózsafüzér királynéja-templomot. Az 1997-es tűzeset után tizenkét évig bezárt istenháza most az esztergom-budapesti főegyházmegye anyagi támogatásával – amely a költségek nyolcvan százalékát fedezte -, illetve sokak adománya jóvoltából újra kitárt kapukkal várja a híveket.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.