Könyvespolcra: Az én kedvencem

Az unokáimnak végre megadhatom azt, amit a gyermekeimnek nem tudtam! Ugyanis amikor ők voltak kicsik, hiába kerestem olyan kiadványt, amelyben nem nyomtatott betűk, hanem kézírással készített szövegek vannak. A napokban találtam rá Az én kedvencemre, amely az Új Ember Kiadó egyik legújabb kiadványa gyerekeknek. Munkafüzetnek is nevezhetnénk, de annál sokkal több, hiszen apró történeteivel az emberibb és lelkibb emberré válásra is ösztönöz. Azokba az élethelyzetekbe enged bepillantást, amelyekkel a gyerekek nap mint nap találkoznak a családban, az óvodában, az iskolában vagy a templomi, plébániai közösségben.

Az öröm színe

Van, aki szerint az öröm a legfontosabb az életünkben. Nem érdemes élni, ha nincs minden napunkban valami, aminek örülni lehet. Mások szerint az öröm olyan, mint egy kedves ajándék, egy figyelmesség, amit megköszönünk, de ha nem kapjuk meg, az sem baj. Nincs rosszabb, mint örömöket kergetni. Lehetek elégedett, sőt boldog úgy is, ha éppen nem érnek vidám élmények, és ha mégis, akkor persze örülök, de nem szabad hozzá ragaszkodni.

Nagyvilág: Karácsony a metróban

Francia fiatalok kezdeményezése – Franciaországi fiatalok számos kezdeményezést és szolidaritási akciót indítanak adventben. A Franciaországi Misszió Ifjúsági Szolgálata egész adventben a metróállomásokon indít kisebb figyelemfelhívó kampányokat.

Merítés a forrásból

A csend békéje a Szent Szív-nővéreknél – A Szent Szív (Sacré-Coeur-RSCJ) Társaság kéthavonta tart csendmeditációs napot a budai Mese utcai Forrás Központban, tanulmányi házukban. Advent első szombatján az egyik szervezővel, Szentistványi Rita nővérrel beszélgettünk a tapasztalatokról.

„Kezét csókolom, Helga!”

Adventi lelkinap Törökbálinton – A székesfehérvári egyházmegye fiataljainak adventi lelkinapját a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő Katolikus Ifjúsági Mozgalom (KIM) szervezte december 5-én. Jövő márciusban pedig a KIM székesfehérvári „Madzag” alapszervezete lesz éppen tízéves.

„Nagy igen” az emberi méltóságra

A Dignitas personae dokumentum – Az utóbbi évtizedekben megjelent egyházi dokumentumokat áttekintve láthatjuk, hogy azok közül nagyon sok foglalkozott az élettel, annak továbbadásával és védelmével. Ezek a között a legismertebbek a Humanae vitae (1968), a Donum vitae (1987), az Evangelium vitae (1995). Ebbe a sorba illeszkedik az elmúlt évben a Hittani Kongregáció által kiadott Dignitas personae (a személy méltósága) kezdetű instrukció (útmutatás) is.

A nemzet jövőjének záloga – a család

Keresztény társadalmi felelősségünket általában közösség keretében gyakoroljuk. Ilyen az egyházi, politikai vagy civil szervezet. December 16-án második alkalommal szervezi meg a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség (MKDSZ) a keresztény civil szervezetek fórumát.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.