„Kezét csókolom, Helga!”

– A Madzag évtizedes történetében számos katolikus, ifjúsági program szerevezésében vett részt aktívan a Szent Imre-fesztiváltól kezdve a Szentírás napján át az évenkénti lelki napokig – mondja a közelgő jubileum kapcsán a múlt hétvégi program egyik szervezője, Hetyey György. – Egy élő hagyományt szeretnénk ápolni azzal, hogy évenként egy-két alkalommal meghívjuk az egyházmegye fiataljait, alkalmat biztosítva nekik a találkozásra, kapcsolatok kialakítására és nem utolsósorban a lelki feltöltődésre. Idén miért éppen Törökbálintra esett a választás? – Azért, mert Bohn István plébános szeretettel átszőtt munkájának köszönhetően rendkívül jó és szervezett itt az ifjúsági élet – válaszolja Hetyey György. – Annak idején a kölni világtalálkozóra is együtt utaztunk a törökbálinti fiatalokkal, együtt „kanáriskodtunk” (a szervezők elnevezése a KIM berkeiben – a szerk.) a Szent Imre-fesztiválon, sokszor futunk össze ifjúsági programokon. Másrészt, tapasztalataink szerint az adventi programunkkal olyan környékbeli, katolikus fiatalokat is meg tudunk szólítani, akik Székesfehérvárra már nem jönnének el. Szeretnénk az egyházmegye több pontjára is eljutni így, felpezsdítve az ottani ifjúsági életet, hisz a Madzag-KIM épp az ilyen programok szervezésére hivatott. A nap elején Vass Zoltán, a Szent Imre Gimnázium hittantanára lép a mikrofonhoz. – Jobb lett volna, ha nem úgy mutattok be, mint tanárembert, hanem mint mozdonyszerelőt, merthogy húsz évvel ezelőtt így indultam. – Miért van szükségünk a megváltásra? – idézi az adventi program első előadásának címét az egykori mozdonyszerelő, és rögvest válaszol is: – Mert emberek vagyunk! Később, az életszerű példákkal tarkított előadás folyamán világossá válik számunkra, hogy az életben számos lehetőség adódik arra, hogy Szent Pál-i értelemben új, megváltott emberré válhassunk. Az első lépés: embernek tekinteni másokat is. – Az iskolában gyakran találkoztam egy kedves takarító nénivel. Köszöntem és mentem tovább. Ennyi. Elhelyeztem őt a takarítók közt, beskatulyáztam: az a dolga, hogy rendben tartsa az iskolát. Úgy viszonyultam hozzá, mint egy tárgyhoz – mesél az életéből egy történetet Vass Zoltán. – Egyszer azután megkérdeztem őt, hogy hívják. Egyszerű kérdés, de a kapcsolatunkat mélyen megváltoztatta. Azóta mindig úgy köszönök: Kezét csókolom, Helga! Az egyik reggel, az iskolába érve meglepve tapasztaltam, hogy szanaszét hagyott dolgaim szép rendben álltak az íróasztalomon. Helga tette rendbe – s teszi azóta is. Vass tanár úr előadásában arra is rámutatott, hogy ha meglátjuk magunkban mindazt, ami emberi, ami véges és vétkekkel terhes, rádöbbenhetünk, s elfogadhatjuk: mindannyian megváltásra szoruló emberek vagyunk. Vass Zoltán előadása után kiscsoportos beszélgetések következtek az adventi napon. Kriszta, az egyik csoport tagja, gyakorló pszichológus így vall a hallottakról: – Ezek a gondolatok megerősítettek abban, hogy a pácienseimmel csak akkor kezdhetem el a terápiát és bízhatok a sikerben, ha nem úgy viszonyulok hozzájuk, mint egy orvosolandó betegséghez, vagy tárgyhoz, hanem, mint emberhez. A lelkinap folyamán jut idő kötetlen beszélgetésekre is. Ádám, a helyi plébánia egyik csoportvezetője így vall: – Öröm számomra, hogy a csoportomba tartozók is átélhették ezen az adventi alkalmon, hogy rajtuk kívül sokan gondolkodnak, éreznek hasonlóan. Jó hogy a „Madzag” szervezői nálunk tartották meg a lelkinapot