Liturgia: Őszintén vagy okosan?

Jegyzet a kollekta margójára – Az évközi 4. vasárnap kezdő könyörgésében így imádkozunk: Urunk, Istenünk, / engedd, hogy téged egész lelkünkkel imádjunk, / embertársainkat pedig őszinte szívből szeressük. Visszacseng e szavakban a főparancs: Istent teljes szívből, lélekből imádni, a felebarátot pedig szeretni tartozunk. A könyörgés magyar fordításában a lélek és az őszinte szív azonban mintha csupán az érzelemvilágunk vágyát fejezné ki. A latin szövegben azonban a lélek helyett a mens szót találjuk (tota mente veneremur) az imádással kapcsolatban.

Homíliavázlat: Prófétai küldetésben

„Bizony mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában” – állapítja meg Jézus. A Mester tanítását hallgató názáretiek helyeslő szavai és csodálkozása igen hamar zúgolódásba fordult, sőt kis híja, hogy le nem taszították Jézust a szakadék széléről.

Keresztények közössége a neten

Nemzetközi oldalak, szolgáltatások a világhálón – Napjainkban egyre elterjedtebbé válik az internetes oldalak használata. Már nem csupán a barátságokat lehet virtuálisan megélni a különböző csevegési lehetőségeken, hanem könyveket és ételeket rendelni, játszani a világ különböző pontjain élő barátainkkal, filmeket és televíziót nézni, rádiót hallgatni – a sort még jó pár oldalon lehetne folytatni. Azt talán kevesen tudják, hogy a katolikus egyház is igyekszik kihasználni az internet adta lehetőségeket.

Amíg nem érezni, nincs is?

Kisebbségben, de fészekmeleggel – Az Alfa Szövetséget és Kormos Miklós káplánt 2000. január 18-án a Fővárosi Bíróság –jogerősen – marasztalta el az 1998-as, akkoriban nagy visszhangot keltett dávodi ügyben. Egy kislány, aki néhány hónap híján még nem töltötte be tizennegyedik életévét, amely a törvények szerint a gyermekkor határa, várandós lett.

Hívom a családokat: 2010 februárjában

Kedves családok és házaspárok, kedves családokat szerető szerzetes- és paptestvérek, kedves mindnyájan, akik a család és az élet mellett álltok! Az ember arra hivatott, hogy részese legyen Isten szentháromságos szeretetének. Isten az embert önmagáért teremtette, méltóságát sérti, ha kicserélhető tárgyként vagy eszközként kezelik. Saját emberi méltóságát veszi semmibe az, aki a Teremtő által neki ajándékozott testi, lelki, szellemi tulajdonságokat el nem fogadva maga akarja önmagát megteremteni. Minden ember felé felebaráti szeretettel fordulunk, elfogadjuk olyannak, amilyennek Isten megteremtette.

Szentírás-magyarázat: Nem azért jött, hogy kedvünkben járjon – Évközi 4. vasárnap – Lk 4,21-30

Ritka dolog, hogy két egymást követő vasárnap evangéliumi olvasmánya olyan szorosan összetartozzék, mint a múlt vasárnapi meg a mai szentmisében felolvasott evangéliumi szakasz. Jézus visszatér abba a faluba, amelyben nevelkedett. A falubeliek, régi ismerősei már hallottak arról, hogy másutt tanítóként fordult az emberekhez, csodákat is művelt közöttük. Most izgatottan várják szombaton a zsinagógába, hogy előttük is megnyilatkozzék.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.