Amíg nem érezni, nincs is?

Az Alfa Szövetség és Kormos Miklós káplán a kislány (akit eredeti szándékával ellentétesen, pszichés nyomás alatt akart környezete abortuszra kényszeríteni) és a születendő gyermek érdekében segítséggel fordult a kislányhoz és családjához. Ebből a hatalom világnézeti – és politikai – ügyet konstruált. Végül a kislánnyal elvetették magzatát, a szabadság és a személyi önrendelkezés eszméjére hivatkozva, ezzel igazolva korunk uralkodó szellemét, amely liberális-materialista alapon a halál civilizációját képviseli az élettel szemben. Hol tartunk ma? Ha a nemzetközi folyamatokat nézzük – kezdi Kormos Miklós atya –, látjuk, az Európai Parlamentben milyen erővel tör előre a halál civilizációja. Éppen a közelmúltban adta közre Bíró László püspök azt a levelet, amelyben arra kéri a magyar európai parlamenti képviselőket, ne szavazzák meg az abortusz törvényesítéséről szóló előterjesztést.
Találkozunk olyan kezdeményezésekkel – folytatja a lelkipásztor –, amelyek önszerveződően indultak, s az imént említett politikai-ideológiai törekvések ellenében hatnak. Ilyen például a Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes vezette, „Boldogabb családokért” családi életre nevelés iskolai program Kecskeméten, a széchenyivárosi Szent Család plébániához kapcsolódva. Munkájuk elismerését mutatja, hogy a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Családpedagógiai Intézetének keretében is dolgoznak, s a közelmúltban miniszteri kitüntetésben is részesültek. Kecskeméten Esélyek háza néven irodát vezetnek, annak érdekében, hogy a hátrányos helyzetű – nem csak a családi életre készülő – fiatalok esélyeit javítsák. Munkásságuknak Kárpátalján és Felvidéken is szép eredményei mutatkoznak. „Velük is kapcsolatban állok. Egyházmegyémben, a kalocsa-kecskeméti érsekség területén működik egy Élet- és Családvédelmi Központ, melyhez életvédő ima- és munkacsoportunk tartozik.” Fészekmeleg című – képekkel illusztrált – missziós füzetet jelentettek meg, melyben a családi életre készülésről (tisztaság), az életvédelemről, a természetes családtervezésről és a teremtésvédelemről (gender) adnak közre írásokat, tanúságtételeket. Nemrégen alakult meg az Együtt az életért közhasznú egyesület, amely az Alfa Szövetséghez hasonló módon és célokért tevékenykedik. Munkájukat imával és böjttel mozdítják elő. „Kisebbségben dolgozunk, a liberális erők ma is jelen vannak a médiában és a közgondolkodásban. Továbbra is folyik az élet és a halál közti küzdelem, de lehetőségeinkhez képest – amire a Jóisten meghív minket – igyekszünk minél többet megtenni.” A fiatalok családi és gyermekvállalási elkötelezettségét nehezíti a sajnálatos politikai háttér. Ismert az ország súlyos népesedési gondja. „Az abortuszok száma állítólag valamivel kevesebb, csakhogy a születések száma is csökken. Az elmúlt tíz évben nem látom, hogy az abortuszhoz való viszony, ennek megítélése bármit is változott volna.” (Lapzártakor jelent meg a hír: az OEP nyolcszáz forinttal csökkentette az abortusz díját.) Az ÁNTSZ által felügyelt családvédő szolgálatok (a köznyelvben abortuszbizottságnak nevezik őket) feladata az életvédelem lenne. „Valamelyest igyekeznek is megfelelni ennek, kérdés persze, mennyire fásultak el az ott dolgozó védőnők, vagy mennyi lehetőségük marad az élet megtartása melletti érvelésre, amikor a média és közgondolkodás (nőgyógyász-orvos, munkahely stb.) ellentétesen befolyásolja a nőket. Sajnos a védőnőképzésben sem jelentkeznek kifejezetten életvédő tendenciák.” „Érdekes volt egy leendő nőgyógyásszal folytatott beszélgetésem. Ebből kiderült, miféle »érzéketlenség« húzódik meg a magzattal szemben. Mint egy betegség esetében: amíg nem fáj, addig mintha nem is lenne. Az agymosás világában sokan elhiszik, hogy az a magzat, amely még nem érez, még nem mozog, még nem lehet látni – valójában nincs is, illetve még nem ember.” Amíg az a tendencia – visszautalva a gender-ideológiára –, hogy bárkinek jogában áll bármilyen módon képviselni és megélni szexuális világát, amíg egy fiatal nem tudja magát leendő édesanyaként és édesapaként elfogadni, addig aligha beszélhetünk visszatalálásról a szülői küldetéstudathoz. A jogi és a politikai törekvéseknek értékként kellene bemutatniuk a családot. „A jogrendszer – ezt látom – ma nem a családokat, az emberi életet és a megszületendő gyermekeket védi. Az élettársi viszony családi élet szintjére emelése is ezt mutatja. Az adózási gyakorlat ugyancsak hátrányosan érinti azokat a családokat, ahol több gyermek születik. A közvélemény pedig furcsának, bolondnak, sőt, felelőtlennek tartja a sokgyermekes családokat. A mostani kormány semmit nem támogat, ami az erkölcsi megújulást, illetve a családokat segítené. A lengyel vagy a horvát példa nyomán az egyházban is sokkal inkább az élet védelmére kellene fordítani a figyelmet. Lengyelországban a jog nem támogatja az abortuszt, s ebben felismerhető az életvédő katolikus központok munkája. Mintha papjaink egy része sem volna eléggé érzékeny a magzati élet veszélyeztetettsége iránt. Netán a liberális erők részéről várható politikai támadásoktól tartanak? A hitoktatásban sem igen jelenik meg az életvédelem, s ez a gondolat továbbvezet a hitoktatók és lelkipásztorok képzéséhez és továbbképzéséhez, valamint a papneveléshez. Egyházunkban sem fordítanak kellő figyelmet a posztabortusz-szindrómában szenvedők segítésére és gyógyítására. A pasztoráció egyik fontos kérdése lehetne akár a megelőzés, vagy ha már bekövetkezett a baj, a lelki gyógyítás.”