Pünkösdi pillanatok

Pünkösd ünnepével gyerekként nem nagyon tudtam mit kezdeni, pedig hittanon mindent megtanultam a Szentlélekről és az eljöveteléről, tudtam és szerettem a Lélek-hívó népénekeket. De valahogy nem értettem, nem ragadott magával, még annyira sem, hogy kérdezzek Róla. Talán az is oka lehet ennek, hogy nagyon korán, tízéves koromban bérmálkoztam. Kevés volt a gyerek a templomban annak idején, örült a plébános úr, hogy Budapest egyik legnagyobb templomából legalább egy testvérpárt küldhetett a Szent István-bazilikába, Lékai bíboros úrhoz a bérmálásra. Meg talán nem is tudtam elképzelni a Szentlélek Istent.

Hazánk új apostoli nunciusa

 

XVI. Benedek pápa 2011. június 6-án Alberto Bottari de Castello oderzói címzetes érseket Magyarország apostoli nunciusává nevezte ki. Alberto Bottari de Castello Olaszországban, Montebellunában született 1942. július 5-én. 1966. szeptember 11-én szentelték pappá a Trevisói egyházmegyében. 1973. december 3-án Rómában a kánonjogi doktorátus megszerzését, valamint a vatikáni diplomataakadémia elvégzését követően a Szentszék diplomáciai szolgálatába állt.

Bizalmatlanság, vádaskodások

Vatikáni megbízottak a szentföldi helyzetről

A Vatikáni Rádiónak Pierbattista Pizzaballa szentföldi ferences kusztosz (rendfőnök), az olasz televíziónak pedig Antonio Franco izraeli apostoli nuncius nyilatkozott a szentföldi állapotokról.

Pierbattista Pizzaballa így kommentálta az izraeliek és palesztinok között fellángoló ellentétet: „Amíg a politika nem lép, sajnos olyanok lépnek, akik más nyelvet beszélnek: az erőszak és a bizalmatlanság nyelvét.”

Március 23-án Jeruzsálemben, a központi buszpályaudvar közelében bomba robbant. Egy brit nő meghalt, körülbelül ötvenen megsebesültek. 2008 óta ez volt az első merénylet a szent városban. A Gázai övezetben is újra fellángolt az erőszak. Az izraeli légierő néhány napja kétszer is csapást mért a területre, amivel nyolc palesztin, köztük négy civil halálát okozta.

Létezik-e Isten?

„Akit szenvedélyesen érdekel a Teremtő, abban szenvedélyes érdeklődést kelt

A háborítatlan együttélésnek ez a kényelmes megoldása azonban a megismerésmódok sokfélesége ellenére is egységes emberi szellem alapvetően egységes igénye miatt naivnak, sőt kártékonynak bizonyul. Szerencsés módon ezt a naivitást ássa alá a biológus Richard Dawkins Az isteni téveszme című, néhány éve magyarul is olvasható könyve (a műről a napokban kerekasztal-beszélgetést szervezett a Vigilia folyóirat és a Párbeszéd Háza), bár termékeny lehetőségeket csupán kismértékben kínál fel.

„Pogányok udvara” Párizsban

A Kultúra Pápai Tanácsa március 24-én és 25-én a francia fővárosban tartotta a Pogányok udvara elnevezésű kezdeményezésének első rendezvényét. A rendezvénysorozat elsődleges célja a nem hívőkkel való párbeszéd előmozdítása. Gianfranco Ravasi bíboros, a tanács elnöke a programsorozattal XVI. Benedek kívánságát teljesítette, aki több alkalommal is hangsúlyozta a hívők és nem hívők közötti véleménycsere jelentőségét, hangsúlyozva, hogy teret kell teremteni a párbeszédre azon nem hívő emberek számára, akik Istent keresik. Az Isten felfedezésére irányuló akarat az evangelizáció egyik elsődleges eleme. A Pogányok udvara a minden népért szóló ima szabad helye, amelyet az egyháznak ma újra meg kell nyitnia – mondta a pápa.

Biztos úton

Márianosztrai ifjúsági zarándoklat: április 29-május 1.

Zarándok testvérünk! A család évében meghívunk, hogy járd velünk végig a családi életre készülés zarándokútját.

A mai közszellem azt sugallja, hogy minden bizonytalan: a munkahelyed, a megélhetésed, a társadalombiztosítás jövője, sokszor még a hited is. De a legbizonytalanabb – mondják – a családok jövője: lesz-e, megmarad-e, kell-e egyáltalán? A családok helyzete olyan, mint a sarkvidékek jégtakarója, amely a globális fölmelegedés miatt eszeveszett tempóban töredezik, olvad, válik semmivé. Felelőtlenül szexelő fiatalok, széthulló családok, kinevetett hűség… Valóban így kell ennek lennie?

Tudáspróba a bibliai családokról

    Idén is a csurgói Csokonai Vitéz Mihály Református Gimnázium adott otthont a Kaposvári egyházmegye hittanversenyének március 26-án.

    A rendezvényen több mint ötszáz hittanos vett részt az egész egyházmegyéből. A megjelent diákokat Horváth József, Csurgó alpolgármestere, Fehérné Tüzes Zsuzsanna igazgatóhelyettes és Maczkó Gyula csurgói plébános, a verseny szervezője köszöntötte. Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy szívesen látják vendégül a katolikus hittanosokat, a nagy múltú iskola mindig is nevezetes volt ökumenikus szelleméről.

    Az idei verseny a család évéhez kapcsolódott. A tudáspróbában a bibliai családokkal és magyar szentek életével kapcsolatos kérdésekre kellett válaszolni játékos formában, az iskola festői szépségű parkjában pedig a családi életről rajzoltak a versenyzők az aszfaltra. Aztán színpadi jeleneteket láthattak a résztvevők a keresztény családok életéről, valamint magyar szentekről.

    Zene és tánc is színesítette a programot, például egy szép széki szólótánc, a Zsuzsanna-napi köszöntő. A szünetben Iváncsits Tamás és zenekara lépett fel: a hittanosokat bevonva Istent dicsérő énekeket énekeltek. Az eredményhirdetés a Jézus Szíve-templomban volt.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.