Július költője az Új Ember hasábjain a legendás Kilencek költőcsoport tagja, Mezey Katalin. A Kilencek annak az egykori bölcsészhallgatókból álló csoportnak a közkeletű elnevezése, amelynek tagjai a hatvanas évek második felében összefogtak és ragaszkodtak ahhoz, hogy egy versantológiában közösen hallassák hangjukat.
Egy tányér cseresznyével
kiültem a lépcső fölé a küszöbre,
néztem a távolban a Balatont.
A képbe beletartozott egy feketerigó is,
a szőlőkerítés fölött, a villanydróton
akkora buzgalommal énekelt,
Bolivar tartomány Kolumbia Karib- tenger-parti Santa Marta és Cartagena de Indias nevű városaitól dél felé nyúló földsávja. Ez a tartomány szemlélteti leginkább a kolumbiai élet realitását – a gazdag UNESCO világörökség, az olajbányák, infrastruktúra nélküli települések, kokaint kultiváló és kézzel aranyat kereső lakosság közötti ellentmondásokat. Cartagena az ország nagyságrendben ötödik, de legszebb és legrégibb városa.
Mária Magdolna származási helyéről, egy kis halászfaluról, Magdaláról kapta a nevét. Nem tudjuk, hogy Jézussal mikor és miként találkozott, csak Lukács és Márk jegyzi meg, hogy Jézus hét ördögöt űzött ki belőle. Kétszer is kifejezte Jézus iránti mély szeretetét: egy farizeus házában könnyeivel áztatta és hajával törölgette, a betániai vacsorán pedig illatos olajjal kente meg a Megváltó lábát. Jézus közvetlen tanítványi köréhez tartozott, és egészen a kereszt tövéig elkísérte az Isten Fiát. János szerint látta az Urat halála után, és hírül vitte az apostoloknak feltámadását.
A Velencéből Magyarországra honosodott Gellért 1030-tól az újonnan alapított marosvári/csanádi egyházmegye püspöki székét töltötte be. Egyházszervező munkáját a Baranya megyei Pécsváradról, a Zala megyei Zalavárról és a Veszprém megyei Bakonybélből két-két, Pannónia hegyéről (a majdani Pannonhalmáról) négy szerzetes segítette. Közülük - Gellért XIV. századi nagyobb legendájának vonatkozó részlete szerint - Albert, Fülöp, Henrik, István, Konrád, Krató és Tasziló nemcsak a püspök beszédeit tolmácsolta, hanem szükség szerint maga is prédikált magyarul.
A dunaföldvári vár az 1990-es évek végén különleges találkozásnak volt tanúja. Hosszú-hosszú levélváltás után ott, a Csonkatorony tövében álltam először szemtől szemben életem párjával. A sors útjai kifürkészhetetlenek, tartja a mondás, én viszont úgy gondolom, a gondviselés vezetett minket oda, Dunaföldvárra, abba a városba, amely a gimnáziumi évek miatt is nagyon fontos számomra. A hely szelleme erőteljes, vonzereje néha már-már végzetes.
Sok cserepes növényt már egyetlen házon kívül töltött hétvégénk is megvisel, különösen, ha a cserép falát folyamatosan éri a napsugárzás. Ha hétvégére távozunk, tegyük árnyékba, hosszabb távollét előtt pedig úgy öntözzük meg őket, hogy az alátétedényben is álljon a víz.
„Útközben megállunk az 1606-os zsitvatoroki békére emlékeztető harangoknál. Vajon mikor kondul meg végre a magyar–szlovák megbékélés harangja?”
A magyar–szlovák viszony – álságos lenne szépíteni – mélypontra jutott. Amikor 2004-ben az Európai Unió felé lépdelt mindkét ország, a hazai politikusok harsányan hirdették: íme, a megoldás! Ehelyett azt tapasztaljuk, a politikában és a médiában elemi erővel törnek fel az indulatok. Szlovákok a magyarokat, magyarok a szlovákokat vádolják ezért – közben ott a mintegy félmilliós felvidéki magyarság, amely élni akar.