A pesti óváros utolsó kövei

A Vármegye utca 9. ma műemlék, a Szabolcsi Bence Zeneiskola működik benne. 1785-ben már lakóház létezett a helyén. Szépapámék valamikor 1798 előtt költöztek oda, de még sokáig dolgozott rajta az idősebb Zitterbarth Mátyás, akihez családi kapcsolat fűzhette őket, és aki a Belvárosban több polgárházat épített, de ez az egyetlen fennmaradt alkotása. A mai szemmel hatalmas, háromszáz négyzetméteres területen még 1831-ben is földszintes, földpadlós, zsindelytetős ház állt belső udvarral. Jelenlegi homlokzatát 1890-ben nyerte el, a második emelet ráépítésével. Eredetileg barokk udvara nem maradt fenn, a függőfolyosós részt azonban nagyon ötletesen megőrizték. Az udvari ablakok kereteit utánzó kőkereteket is beillesztettek. Az első szint és a tükörbetétes, poroszsüveg boltozatú kapualj bizonyára őseim idejéből való. Szépapám, Szám Jakab, majd 1830-ig az ő gyermekei laktak benne.
  
Az épület érdekessége a most díszes csigalépcsőn megközelíthető hatalmas pince. Jelenleg koncertterem, boltívei alatt időnként nyilvános hangversenyeket tartanak. Mivel a jog a pesti polgár számára bormérési lehetőséget is biztosított, őseim még borospincének használták. A dokumentumok szerint a bor a promontori Óhegyről származott, amely igen jó bortermő területnek számított. A budai „kék” bor különben is messze földön híres volt, míg ki nem pusztította a filoxéra.
   
Aki a Vármegye utca ódon sikátorában jár, a pesti óváros egyik utolsó maradványának köveit koptatja.