A Szent Péter térre tart a kárpátaljai óriásfenyő

A Szent Péter téren idén karácsonykor felállítandó, harminc méter magas fenyőfát Kárpátaljáról, a rahói járáshoz tartozó Tiszabogdányból szállítják a Vatikánba, további negyvenhárom fenyőt Lemberg megyében vágnak ki a pápai lakosztály és az apostoli paloták termeinek díszítésére. A fenyőfákat december 12-éig juttatják el Rómába.

Hírek

A Ghymes az autistákért

Az idei karácsonyi ferences jótékonysági koncertet december 10-én, 20 órakor a Szent István-bazilikában tartják. Fellép a Kossuth-díjjal kitüntetett Ghymes együttes, közreműködik a Szent Angéla Általános Iskola és Gimnázium kórusa.

Úton a boldogok sorába

XX. századi ferences vértanúk

A renden belüli előkészítő időszak lezárulása után az Apostoli Szentszék engedélyezte azon hét magyar ferences vértanú boldoggáavatási perének folytatását, akiknek életútjáról két héttel ezelőtti számunkban írtunk részletesen. A pasaréti templomban november 27-én megtartott ünnepi zsolozsma keretében nyitotta meg Erdő Péter bíboros a kommunisták hit elleni gyűlöletének áldozatául esett szerzetesek kanonizációs eljárásának főegyházmegyei szakaszát.

Ökumené

Három püspök egy asztalnál

A Győrben működő Klastrom Klub a helyi keresztény felekezetek közös elképzeléseként született közel egy éve. Az a törekvés hozta létre, hogy legyen Győrben egy ökumenikus alapon szerveződő, közösségteremtő és értékközvetítő hely, mely kulturált találkozási lehetőséget biztosít fiatalok és kevésbé fiatalok számára is. Legutóbbi rendezvényükön a három nagy keresztény egyház helyi vezetőjét látták vendégül.

A történelem nyomai Gyöngyösön

Megújul az ország
legrégebbi könyvtára

Befejezésükhöz közelednek a gyöngyösi ferences könyvtár, kolostor és templom tavaly megkezdett felújítási munkálatai. A ferences szerzetesek a XIV. század óta tevékeny résztvevői a Mátra-vidéki település életének. Kolostorukban található hazánk legrégebbi, páratlan művelődéstörténeti értéket hordozó, folyamatosan működő könyvtára.

Házigazda vendégségben

Vizitáció a terézvárosi
Szent Család-plébánián

A terézvárosi Szent Család-plébánián folytatta november 26–27-én Erdő Péter bíboros az Esztergom–budapesti főegyházmegyében tavaly elkezdett kánoni vizitációját. Ez volt a hatvanötödik közösség, amelyet felkeresett. 

Ünnepelünk vagy költekezünk?

Világ-nézet katolikus szemmel

Már hetek óta sóhajtozunk, mert sokasodnak a gondjaink. Milyen drága volt ez a kis koszorú! De hát Panniéknál is van, mit szólnak, ha mi ezen spórolunk? Lassan a fenyőre is gondolni kell. Az sem lehet kisebb, mint tavaly Veráéknál. És tartós, „nordmann” legyen.

 

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.