A történelem nyomai Gyöngyösön

Az Új Széchenyi Terv és az Európai Unió társfinanszírozása, illetve a 132 millió forint összköltségű turisztikai pályázat révén megvalósulhatott a könyvtár ritkaságainak restaurálása és az állomány nyilvános bemutatása. A pályázati pénzből a középkori épületegyüttes egyéb értékei is megújulnak. Megszépül a kolostor kvadruma, ahol gyógynövénykertet alakítanak ki, és díszkutat emelnek a város ferences vértanúja, Kiss Szaléz emlékére.

A felújítás a kolostor egyik szárnyában működő Autista Segítő Központot is érinti. Méltó emlékhelyet alakítanak ki továbbá a templom kriptájában eltemetett kuruc vezér, Vak Bottyán tiszteletére. A felújítási, korszerűsítési és akadálymentesítési munkálatok a szentélyre, a templomhajóra és a gótikus sekrestyére, valamint annak háromszáz éves műemlék bútorzatára is kiterjednek.

Miután elmozdították a sekrestye hatalmas szekrényét, egy titkos Historia Domusra bukkantak mögötte. A kommunizmus veszélyeire rámutató püspökkari és pápai körlevelek mellett talált páratlan kortörténeti dokumentumban Oberten Odiló atya 1950. június 11-étől drámai tömörséggel jegyezte fel a szerzetesrendek felszámolásának eseményeit. A naplót olvasva kiderül, hogyan gondolkodtak az egyházról a helyi kommunisták. Egy 1950. szeptemberi bejegyzés szerint: „Hallottuk, hogy a helyi párttitkár, Kékkő elvtárs megelégedetten nyilatkozott arról, hogy végre megszűnt Gyöngyösön a kultúra szégyene, egy középkori intézmény, amire semmi szükség nem volt, mert a szerzetesség csak kelevény volt a társadalom testén.”

Oberten Odiló atya 1950 júniusától 1951. november 24-éig vezette a naplót, amíg utolsóként neki is el kellett hagynia a kolostort.

Fotó: Cser István

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .