Úton a boldogok sorába

A templom egykori házfőnöke, Károlyi Bernát, az újvidéki kolostor házfőnöke, Körösztös Krizosztom és két rendtársa, Kovács Kristóf, illetve a Gyékényes határában agyonlőtt Hajnal Zénó, a Sopronkőhidán kivégzett gyöngyösi magiszter, Kiss Szaléz, valamint a hatvani kolostor lakói, Lukács Pelbárt és Kriszten Rafael „utat tapostak számunkra, utat, amelyhez mérhetjük magunkat… Az ő nyomukban eljuthatunk Krisztushoz, aki utat nyit számunkra az Atyához” – mondta a szertartás alkalmával Kálmán Peregrin.

 A zsúfolásig megtelt templomban a Magyarok Nagyasszonya Ferences Rendtartomány tagjai mellett képviseltették magukat azok a települések, ahol a vértanúk 1944 és 1954 között mártírhalált haltak. A zsolozsmán jelen voltak a gyilkos cselekedetek még élő tanúi is.

A ferences rend 2011 elején imakilencedet hirdetett, melynek egyes állomásai a vértanúk életéhez kötődő települések, templomok. A pasaréti esemény e sorozat utolsó előtti állomása volt, ugyanis 1950 novemberében innen hurcolták el Károlyi Bernátot. A kilenced utolsó állomása a sopronkőhidai fegyház lesz, ahol 1946. december 10-én Kiss Szaléz szenvedett vértanúhalált.

A szertartás végén a zsolozsma résztvevői elmondták a boldoggá avatás hivatalosan jóváhagyott imáját: „Erős és Igaz Istenünk! Te Bernát szolgád és társai életében csodálatosan kibontakoztattad a kereszt misztériumát, amikor áldozatvállalásuk által a diktatúrák sötétségében is felragyogtattad a hit világosságát. Kérünk, dicsőítsd meg szolgáidat szent egyházadban, hogy hitvalló életük és vértanúságuk példája ma is bátorító erőforrásunk legyen a szegény és alázatos Krisztus követésében.”

 

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .