A szeretet tanulható

Könyvespolcra

A szeretet néha egy barnafekete cipőfűzőben vagy egy kék gemkapocsban rejlik, máskor pedig egy félretett kislábasnyi rizses húsban, egy furcsa-szép levélben vagy az együtt hallgatás csöndjében, egy mosolyban, ölelésben. És természete szerint minél többet adunk belőle, annál több marad nekünk.

Amerika

Katolikusok az amerikai politikában>

Az amerikaiak egynegyedét kitevő hatvannyolcmillió katolikus nyolcvankilencven százaléka a XIX. század közepétől a XX. század hatvanas éveinek közepéig – gyaníthatóan gazdasági megfontolásokból – a „társadalmi igazságosságból” kiindulva a Demokrata Párt szavazója volt.

Nem, nem, nem

Világ-nézet katolikus szemmel

Júliusban elhunyt Amy Winehouse angol énekesnő. A karakteres alt hangú, tehetséges külvárosi lány húszévesen lett népszerű, és rövid idő alatt nagy karriert futott be. De a sikerért kemény árat fizetett. Éveken át küzdött drogproblémákkal. S ez az „éveken át” azért is megdöbbentő, hiszen csak huszonhét év adatott neki.

kerti anzix

Vers

mint hatalmas letört köröm
a délelőtti hold piszkosfehére

és függ moccanatlanul
a felhőtlen kékben égő égen
míg lent a fák kitárják
százujjú széles karjaik
a túlcsorduló fényben

Kék hold

Vers

Deák Laci emlékének
Mondják, ilyenkor megbillen az idő
s átjárhatóvá nyílik a tér,
kiloptad hát magad közülünk
míg sárban döcögve az óév véget ért.
Reggel még akartalak hívni,
de megelőzött a hír-sújtólég,

Lelkigondozás felsőfokon

Könyvespolcra

A Nógrád megyei büntetés-végrehajtási intézetben – vezetőinek nemes szándékával, civil művészeti irányítással, valamint elítéltek önkéntes részvételével – nemrégiben felújították a műemlék börtönkápolnát, újból eredeti rendeltetésének szentelve. Ökumenikus istentiszteletek mellett könyvtárnyi kötetnek ad otthont a szakrális hely, valamint lelki és szellemi gondozást szolgáló rendezvényeknek is műhelye.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.