A természet megmagyarázhatatlan csodákra képes. Hazai téren gondoljunk például az erózió által megmunkált pákozdi, sukorói ingókövekre, a Káli-medencében több helyütt fellelhető kőtengerekre, amelyek nagy sziklatömbökből álló kőhátak. A pannon kor tengerének megszilárdult homokturzásait a szél alakítgatta az idők során.
Mióta a rák ellen küzd az orvostudomány, sokféle praktikáról olvashattunk már, amelyek végül inkább csak részeredményeket hoztak. A csodarecepteket nem árt körültekintően megvizsgálnunk, mielőtt alkalmazni kezdjük őket. Ugyanakkor igaz az is, hogy aki a kórral küzd, sok esetben utolsó szalmaszálként kapaszkodik minden gyógymódba.
Minden gondolkodás nagysága és ereje abból fakad, hogy nem hajlandó magától értetődőnek tartani azt, ami általánosságban magától értetődőnek számít – a teológiai gondolkodás is kérdések, problémák, paradoxonok, feszültségek és rejtélyek sorát fedezi fel olyan területeken, ahol a keresztény tudat és életforma sokszor megszokott, átláthatónak vélt és további magyarázatra nem szoruló tényezők között mozog. Ráadásul teológiai álláspontok észrevétlenül is áthatják a hívő élet valamennyi dimenzióját és cselekvésformáját: a liturgiában való részvétel, az egyéni imádság, a hétköznapok kezelése, a munkavégzés, a szabadidő eltöltése, a művelődés és minden egyéb olyan – nem is tudatosított – teológiai pilléreken nyugszik, amelyekről a teológiai tudománynak konkrét álláspontja van.
Nemsokára itt a nyár, és ilyenkor, aki csak teheti, elutazik valahová. Nemcsak az ismeretlen vidékek vonzanak bennünket, fontos az is, hogy kiszakadjunk megszokott környezetünkből. Indulhatunk úgy, mint egy turista, de nekivághatunk utazóként vagy zarándokként is. E három forma utazásunk minőségét is jelöli. A zarándok elsősorban nem ismeretlen tájakra kíváncsi: belső világához szeretne közelebb jutni. A Kairosz Kiadó és a jezsuita Párbeszéd Háza gondozásában megjelent Zarándokolni jó! című kötet tanulmányai – melyek szerzői között Nemeshegyi Péter, Vértesaljai László és Lukács János jezsuita atyákat is megtaláljuk – spirituális, történeti és pszichológiai szempontból járják körül a témát.
Zarándoklatnak nevezem a szentsírlátogatást. Szorosan kötődhet a karácsonyi betlehemek felkereséséhez – itthoni és külföldi templomokban egyaránt. A művészet is számon tartja mindkettőt – a születés és az elmúlás esztétikai törvénye szerint, amely arról tanúskodik, hogy van szépség, mely túllép a jón és a rosszon, kimondja az életet a halálon keresztül.
A vallását tartó, vallásának lelkiségét komolyan vevő hívő folyamatosan akarja dicsérni istenét. Az áhítat és az erkölcsiség megszakítás nélküli fenntartása az emberiség nagy kultúráinak közös irányú törekvése. Ugyanakkor az állandóság biztosítására különböző megoldásokat találtak a nagy vallási hagyományok.
Hetvenöt évvel ezelőtt, 1937. április 2-án hunyt el Mátraházán Tormay Cécile. 1875-ben született, s 1896-tól a Nádudvari nemesi előnevet használta; ő volt az első magyar írónő, aki európai hírnévre emelkedett. Szecessziós ízlésű, határozott formaérzékű műveit többek között német, angol, francia, olasz, svéd, finn nyelvre is lefordították.
„Tudod, hogy sokáig nem is mertem arra gondolni, hogy képek készüljenek a verseidhez; nem tudtam úgy olvasni őket, hogy azt érezzem: bármit is hozzájuk lehet tenni. Aztán egy hasonló hangulatú este során megrohantak a képek. Soha nem történt még ilyen azelőtt” – írta a költőnek címzett fiktív levelében Nágel Kornél grafikusművész a tavalyi – évfordulós – Pilinszky Fesztivál keretében megnyílt kiállításának „előszavaként”. Az Erzsébet téri Gödör Klubban rendezett est egy olyan programsorozat nyitánya lett, amely az összművészet szellemében irányítja a figyelmet költészetünkre; a XX. század olyan klasszikusaira, mint Pilinszky vagy Weöres Sándor…