Az alkotás és az alkotó boldogsága



– A Pilinszky Fesztivál beváltotta előzetes reményeinket. Először akkor, a Gödör Klubban szerepelt így együtt csapatunk: Turek Miklós színművész barátom versmondóként, a Kosbor Együttes megzenésített versekkel lépett fel, én pedig a Pilinszky-versekhez készített képeimet vittem. A média első pillanattól jól fogadta a programot, sokfelé beharangozták, az est után pedig minden vonatkozásban nagyon jó kritikákat kaptunk. Sokan eljöttek. A közönség több mint fele húszas-harmincas éveiben járó fiatalokból állt, ami meglepett, hiszen Pilinszky nem tartozik a könnyen befogadható költők közé. Mégis…! Ezután kezdtünk el azon gondolkodni, hogy érdemes volna folytatnunk. Közben indíttatást kaptunk arra is, hogy Pilinszky költészetét közelebb vigyük a középiskolás korosztályhoz, hiszen az irodalomórákon csak az utolsó év végén kerül szóba a költő… – már ha egyáltalán marad rá idő. Az Apokrif persze tananyag, és esetleg megemlítik még egy-két fontosabb versét. Első körben egyházi iskolákba vittük el Pilinszkyt: szöveggel, zenével, képpel, beszélgetéssel. Fantasztikus élményben volt részünk, látva a gyerekek nyitottságát, figyelmét, érdeklődését és rácsodálkozását.



Mit gondol, mi lehet Pilinszky feltűnő népszerűségének oka? Ráadásul a fiatalok körében… –  „Akarva-akaratlanul” átsejlik sorain a szoros Istenember kapcsolat; a „nem vagyunk egyedül” érzése. Aki csak annyit tud Pilinszkyről, hogy egy furcsa hangú, magasságokat érintő költő (még az sem szükséges, hogy az illető hívő legyen), az is megsejti, hogy nála mindig valami másról, valami többről van szó. Másról és többről, mint amit például a hitről addig gondolt. Pilinszky versei valami ősi, ösztönös tapasztalatot közvetítenek…



– A „keresők” talán éppen a lényegre kérdező hitelességét látják benne? Hiszen a bizonyosság mellett Pilinszky is küzdő-tépelődő gondolkodó volt…


– Ez a másik, amit mondani szerettem volna vele kapcsolatban. Nem szeretném rangsorolni a költőket, mégis azt gondolom, Pilinszky az első lépcsőfok ahhoz, hogy – rajta keresztül – megéljük az önmagán túlmutató közösségélményt.

– Jól alakul a Versszínház-projekt?


– Turek Mikivel együtt és külön is dolgozunk rajta. Közös munkánk egyik nagy állomása 2008-ban az észak-amerikai turnénk volt, ahol közel tizenhat helyszínen tartottunk estet. Miklósnak tavaly Torontóban volt Petőfi-előadása március 15-e alkalmából; idén már több alkalommal színpadra lépett általános iskolai, középiskolai és felnőtt közönség előtt. Nagy sikere van a diákok körében. A fiatalok fogékonyak; egy-egy ilyen rendezvény alapjaiban változtathatja meg az irodalomról alkotott képüket. Sok iskolának azonban e kis költségvetésű program is gondot okoz, ezért pályázati együttműködésekkel próbáljuk megteremteni az anyagi hátteret. A főváros több pontján és vidéken is több helyszínen lehet már egyeztetés után megtekinteni, megrendelni az előadásokat. A Versszínháznak egyébként saját honlapja van, a Facebookon pedig már közel ötezer fős a közösségünk. És a követők, érdeklődők tábora egyre nő.

– Min dolgozik mostanában? Tavaly, amikor a fesztivál után beszélgettünk, említette, hogy szeretné folytatni, sőt kiteljesíteni a Pilinszky-sorozatot.


– Amikor összeáll egy kiállítási anyag, az ember úgy érzi, lerakta a terhet, kicsit megkönnyebbül, egy időszak véget ért. Pilinszky esetében azonban nem így történt. Eleve nehéz volt a versek válogatása, hiszen mindegyik kép után kiált. A kiállított harminc illusztráció nemcsak a Pilinszky-évfordulóra, hanem az én éveim számára is utalt; 1981-ben születtem, amikor ő meghalt. A fesztivál óta huszonkét új kép született. Szeretném az összes versét illusztrálni. Mintegy kétszázötven költeményről van szó, ami több száz rajzot jelent. Az Apokrifnek például minden szakaszához készítettem képet. De vannak olyan versei is, amelyeknek akár minden sorához készülhetne illusztráció. Hogy mikorra lesz kész? Nem tudom. De azt már tudom, hogy megvalósítható cél. Pilinszky népszerű, de szerintem még mindig nem eléggé a helyén kezelt költő. Egyfajta „pedagógiai” szándék is munkál bennem. Szeretném még jobban felhívni rá a figyelmet, s hírértéke lehet annak, hogy valaki egy költő teljes életművét illusztrálja. Szerencsések vagyunk, hogy magyar nyelven olvashatunk ilyen nagyszerű zseniket. Pilinszkynek én ezt úgy tudom meghálálni, hogy a magam szerény eszközeivel, a képek segítségével, a vizualitás útján próbálom még közelebb vinni az olvasókat a költészetéhez, érthetőbbé tenni az „emberi szót”.

– Pilinszky mellett mostanság Weöres Sándor is foglalkoztatja…


– Körülbelül tíz éve tervezem A teljesség felé illusztrálását. Sohasem úgy keresek témákat, hogy közelgő évfordulókra koncentrálok. Azonban tavaly a harminc Pilinszky- kép éppen időre készült el. Több helyről is érkeztek felkérések Weöres életművével kapcsolatban, emiatt álltam neki ennek, és szeretném ezt az évfordulóra befejezni és kiállítani. Eddig még nem fordult elő, hogy egyszerre foglalkozzam több anyaggal. Sőt, közben még Kontra Atilla tatai költő barátom könyvén is dolgozom. Remélem, az is megjelenhet idén.



– Művészként, alkotóként hogy érzi magát?


– Nem ebből élek. A versenyszférában dolgozom, ahol más törvények uralkodnak, mint a művészeti életben; de a munkaidő leteltével, ahogy hazaérek vagy a barátaimmal találkozom, tudok váltani. Az alkotáshoz nyugalomra van szükségem. Persze vannak ismerőseim, akiket motivál a „bizonytalanság”, a pénzügyi kényszer. Engem nem. Akkor tudok jól és termékenyen dolgozni, ha építő hatások érnek, ha jó célokat tűzhetek ki… – amilyen például egy leendő kiállítás. Nagy biztonságot jelent, hogy nincsenek időkorlátok, a munkáimat újragondolhatom, csiszolgathatom.

Szeretünk panaszkodni, baráti beszélgetések során is gyakran szóba kerül, hogy milyen nehéz korban élünk. Az alkotói lét azonban soha nem volt könnyű. Egyeseket lelki tényezők akadályoztak (vagy ösztönöztek), másoknál a „külvilág”, a politika, a háború szólt közbe. Ma minden gond ellenére is jobb helyzetben vagyunk azoknál, akik végigélték a háborút, a különböző diktatúrákat. Ha mindig csak a külvilág hatásaira reflektálunk vagy köldöknézésbe menekülünk, nem tudunk előretekinteni. Törekedni kell a boldogságra: az alkotói boldogságra is.