Testi-lelki utazásainkról

Az, hogy úton vagyunk, nem azt jelenti, hogy sehol nem vagyunk otthon, hanem hogy ne rendezkedjünk be tartósan itt a földön. Ahogy egy apokrif fogalmaz: „A világ csak híd, menj át rajta, de ne építs rá házat!” A zarándok lépteit olyan hely felé irányítja, ahol „közelinek érzi magához a szentet”. A keresztény zarándoklat alapja Jézus hároméves vándorlása, melynek betetőzése a golgotai kereszt volt. A kereszténység történetében a szentek ereklyéi és a Mária-kegyhelyek váltak célállomássá.



A középkori zarándoklatokat vizsgáló tanulmány arra hívja fel a figyelmünket, hogy ebben az időben milyen sok magyar zarándokról emlékeznek meg a krónikások. Legfőbb úti céljuk a Szentföld, Róma és Aachen volt. A legnépszerűbb magyarországi zarándokhelyek Szent László és Szent Margit sírjához vezettek. De milyen okból kerekedtek fel a zarándokok? Ismeretesek a vezeklő, a kegyes és gyógyulást remélő zarándoklatok, de ebben az időben a büntető zarándoklat – melyre bíróság kötelezte a vétkest – is ismert volt. Ez alól még a halál sem adott felmentést, helyettesnek kellett megtennie az utat, ha az elítélt időközben elhalálozott. Ritkábban uralkodók is elindultak zarándoklatra, így például IV. (Kun) László, aki Szent László sírjához ment el.

A jezsuita rend születése is többek közt egy – meghiúsult – zarándoklathoz köthető. Loyolai Szent Ignác mint lovag megtérése után nagy tetteket szeretett volna véghezvinni. Így jut el a jeruzsálemi zarándoklat tervéhez – „a Szentföldre menni, és ott lelkeket segíteni” –, melyet végre is hajtott. Második útja előtt nehézségek tornyosultak, ezért úgy döntött, Rómába utazik, és felajánlja szolgálatait a pápának. A zarándoklat tanította meg Ignácot arra, hogy minden lényegtelen dolgot hátrahagyhat, Istenen kívül nincs szüksége másra. A zarándoklat a rendalkotmányba is bekerült a novíciusok egyik próbájaként.

A könyv végén néhány magyarországi zarándokút rövid leírása segíti a leendő hazai zarándokokat. Nincs tehát más hátra, mint elindulni.

(Benkő Ágota – Vértesaljai László SJ szerk.: Zarándokolni jó! Kairosz Kiadó – Párbeszéd Háza, 2011)

 
Kapható az Új Ember könyvesboltjaiban.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .