Ritkaság
Vers
Jégeső
Kopog egy néger férfi testén
Ahogy átrohan
A North Frederick utcán.
Jégeső
Kopog egy néger férfi testén
Ahogy átrohan
A North Frederick utcán.
Hosszú hétvége.
Az állomás zsúfolásig tele
Hiszen száz irányba utazunk
Hogy találkozzunk Veled.
Utunk végén toppansz majd elénk
Nyulak ugrándoznak a buckákon
Ennyi az egész
Ne aggódj.
Úgy öt évvel ezelőtt történt, hogy egy vidéki uszodában nagyobbik, akkor kétéves lányom be akart menni a medencébe, de nem a lépcsőnél – persze, mert ott egyszerűbb –, hanem előbb bedobta az úszógumiját, majd azon keresztül akart beugrani a vízbe. A művelet nem sikerült, egyik lába bent, a másik kint, a feje pedig néhány másodpercre víz alá került. Nagy baj nem lett, mert szerencsére láttam, mire készül, és kiemeltem, de nagyon megijedt, és annyira mélyen bevésődött az emlékei közé, hogy máig emlegeti. Én sem tudom elfelejteni.
Azok a keresztények, akik kényszerítés vagy tévedés miatt muzulmánként lettek bejegyezve, beírhatják személyi igazolványukba igazi vallási hovatartozásukat. Az erről szóló döntést az elmúlt napokban hozta meg az egyiptomi legfelsőbb bíróság. Rafic Greiche, az egyiptomi katolikus egyház szóvivője az Asianews hírügynökségnek megerősítette, hogy a Legfelsőbb Bíróság döntése az országban zajló változások pozitív jele. (AsiaNews/VR)
Abból az alkalomból, hogy Lengyelország Magyarországtól átvette az Európai Unió elnökségét, Dominique Mamberti érsek, az államközi kapcsolatok vatikáni titkára július 12-én szentmisét mutatott be a vatikáni bazilikában a Szentszéknél akkreditált nagykövetek részvételével. (VR)
A hónapok óta előkészített, érdeklődéssel várt, a KDNP képviselői által benyújtott törvényjavaslat zárószavazása előtt néhány órával, július 12-én a Fidesz- frakció több ponton átírt törvényjavaslattal állt elő. A meglepő fordulatot Harrach Péter KDNP-frakcióvezető így kommentálta: nem tartja kudarcnak, hogy az új egyházügyi törvény több pontban is lényegesen eltér a kereszténydemokraták által beterjesztett indítványtól.
Olvasom és látom, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján emelt, és a közvélemény részéről máig el nem fogadott emlékmű, a „vaskefe” körül szomorú állapotok uralkodnak: a fű kiszáradt, a lámpákat ellopták, parkolónak használják a mellette lévő területet. Egyre több szemét és gaz lepi el a környéket.