Nagy ünnepeink környékén a leghétköznapibb tevékenységek is szimbolikussá nemesednek. A virágládák rendbetételével a teremtés művébe kapcsolódunk, a nagytakarítással lelkünket is kisöpörjük, a süteményekbe belegyúrjuk a szívünket. Mindez jól van így – az ünnep legmélyebb titkait úgysem a kimondott szavak, hanem a jelképek súgják meg nekünk. Hallgassunk a belső késztetésre, engedjük el képzeletünket, és öltöztessük ünnepi díszbe otthonunkat!
Míg nem jártam a hatgyermekes diósdi családnál, csak homályos elképzelésem volt a nevelőszülőségről: leginkább speciális foglalkozásnak hittem. Pedig valójában a család kapujának megnyitását, kincseinek megosztását jelenti olyan gyerekekkel, akik számára ezekből egyébként semmi sem jutna.
Megjelent Süveges Gergő Apaszem című könyve„Biztos, hogy réteslisztet kért a felesége?” – mint megtudtuk, efféle kérdések is elhangzanak, amikor Süveges Gergő bevásárolni megy négy gyermekével – néha ugyanis négyfelé szaladnak, és emiatt nehéz a polcokra koncentrálni. Március 23-án könyvbemutatón jártunk: Apaszem címmel megjelent a közmédia műsorvezetője családi történeteinek második gyűjteménye, az Új Ember olvasói körében is jól ismert Szűcs Édua illusztrációival.
Fölemeli a fejét, rám néz hatalmas, barna szemével. Kapaszkodik a világ megismerése felé. Talán kilenc hónapos lehet. Éppen annyi idő, amennyit az anyaméhben töltött. S amikor föl kellett volna venni, hogy az édesanya a melléhez igazítsa újszülöttje száját, egyszeriben fölrobbant az élet természetes menete, s ő itt találta magát a csecsemőotthonban.
Mellékállásban egy kapcsolattartási ügyeleten dolgozom, ahol felbomlott családokban élő gyermekek ellenőrzött körülmények között találkozhatnak tőlük külön élő szülőjükkel vagy más hozzátartozójukkal. Szolgáltatásunkat elsősorban olyan családok veszik igénybe, ahol a gondozó szülő bizalma oly mértékben megrendült volt párjában, hogy már közös gyermeküket sem érzi biztonságban mellette.
– Mikor kezdődött a komolyabb játék?
– Hatodikban. Foci, autós, gondolkodós játékok, de azért már ott is meg kellett semmisíteni az ellenfelet. Aztán jött a Doom, de azzal nem bírtam játszani, mert a szörnyek riasztottak, hiszen úgy nőttem fel, hogy ilyesmit nem láttam. Amíg nem volt internetünk, egyedül a gép ellen játszottam. De amint lett, és így már lehetett multiban (amikor több játékos játszik együtt), azonnal rákattantam.
– csattan fel az elképedt szülő, midőn csemetéje mívesen kimunkált hantákkal magyarázza a megmagyarázhatatlant. És nekikeseredne – pedig kezdetben egyszerűen a kicsi varázslatos világképe áll a dolgok hátterében.
Egy óvodás életében ugyanis előfordulnak érthetetlen dolgok, amelyekre nem kap megnyugtató választ (ki érti például, hogy honnan ismeri anya az eltűnt csokoládé sorsát, vagy azt a titokzatos jelenséget, hogy a szomszéd néni hasában egyszer csak kisbaba termett?), de sebaj! Ahol racionális tudása, emlékezete, logikája nem elegendő, segítségére siet a képzelete.
Ha a születésről beszélünk, valószínűleg mindenkinek az újszülött gyermek világra jötte ugrik be azonnal. De gyermekeinknek van egy „második születése” is – a gyermekkorból a felnőttkorra való megszületés. Mennyi előkészület, izgalom előzi meg az elsőt! És általában mennyi gonddal, veszekedéssel jár a második! Ha ugyanolyan örömmel, kíváncsisággal várnák a szülők gyermekük serdülőkorát, a második születést, mindkét félnek könnyebb lenne. Ha nem olyan megjegyzések kísérnék ezt, hogy „majdcsak átesünk rajta”, „egyszer csak vége lesz”, „reméljük, kibírjuk”, hanem ezt is őszinte öröm és várakozás előzné meg és kísérné – sokkal jobb lenne.