Gyerekszáj

Tömör védőbeszéd

Édesanyám, aki hat elemit végzett, egyszerű parasztasszony volt, éppen meglátogatott minket. A megszokottnál is szigorúbban, indulatosabban szidott gyarapodó könyvtáram miatt, hogy miért költöm ilyen fölösleges luxuscikkekre a pénzem, s miért foglalom el még a pakolóhelyet is otthon. „Nekem csak egy imakönyvem van, mégse cserélnék senkivel!” Körülöttünk somfordáló kislányom, Lilla a könyvespolcra mutatva, édesanyáméhoz hasonló, szigorú, rendreutasító hangon ezekkel a szavakkal kelt védelmemre: „Nagymama, ez mind imakönyv!”

A házipatika növényei

Kakukkfű és palástfű

A kakukkfüvet fűszernövényként tartjuk számon, a palástfüvet pedig sziklakertek ékességeként becsüljük. Ugyanakkor mindkettő fontos gyógynövény is.

Az első tavaszi napsugarak hatására kibújnak a földből a kakukkfű (Thymus vulgaris) friss hajtásai, majd május-júniusban balzsamos illatot árasztanak bíborvörös vagy rózsaszín virágai. A szárak 10–40 centiméter hosszúak, és általában elheverők. Az apró, hosszúkás levelek az elágazó szárak mentén fejlődnek.

Teremtő zümmögés

Egy spanyolországi sziklarajz tanúsága szerint az ember ősidők óta ismeri és fogyasztja a mézet, mely a virágok nektárjának és növényi nedveknek a méhek által átalakított terméke. Már az Ószövetségben is olvashatunk a méz szüreteléséről, mértékletes fogyasztásának jótékony hatásairól. Állítólag Einstein mondta, hogy ha a méhek eltűnnek a Föld színéről, az emberi faj ezt csupán négy évvel éli túl. Akár igaz e vélekedés, akár nem, vigyáznunk kell arra, hogy ne veszélyeztessük a méhek életét és munkáját.

Papírkatedrális épül Új-Zélandon

Tavaly februárban 6,3 erősségű földrengés, majd később több utórengés is megrázta Új-Zélandot. A legnagyobb pusztítás Christchurch városát érte. Sokan a romok között rekedtek, a háromszázezer lakosú településen több százan életüket vesztették. A város lakói az utóbbi egy évben sokat tettek a romba dőlt házak és életek újjáépítéséért. A gyász mellett a város visszatért vagy legalábbis igyekszik visszatérni a régi kerékvágásba.

Gucci-virágok a Zsolnay-étkészleten

A Zsolnay név minden magyar számára ismerősen cseng. A Gucci szó hallatán pedig főként a hölgyek szíve dobban nagyot. Hiszen az olasz márkanévvel jelzett táskával vagy cipővel ha nem is szebbé, mindenesetre stílusosabbá válhat az életünk. Igaz, ez a fajta „stílus” pénzbe kerül. Mégpedig elég sokba… Guccio Gucci hajdani firenzei nyeregkészítő utódai ma világcéget vezetnek. A név pedig már nemcsak bőrárut, hanem ruhát, órát, napszemüveget, parfümöt és számtalan luxuscikket is fémjelez. Ez év áprilisa óta összefonódott a pécsi porcelánnal, vagyis a Zsolnayval is.

Fedezzük fel újra a hit útját!

Könyvespolcra

„Mit kell tennünk, hogy Istennek tetsző dolgot cselekedjünk” – kérdezzük Jézus eucharisztikus beszédének hallgatóival. A választ ismerjük: „Istennek tetsző cselekedet az, hogy higgyetek abban, akit ő küldött.”

Párbeszédben

Könyvespolcra

Kétségtelen, hogy sokan csak azért fordulnak a keleti vallások felé, mert elvesztették a saját hagyományukkal való kapcsolatot, vagy egyszerűen azért, mert ez most a divat. De több katolikus gondolkodó, akik hosszú évekig a Távol-Keleten éltek – mint Anthony de Mello vagy Willigis Jäger –, úgy építették be a keleti vallási nézetek bizonyos részeit gondolkodásukba, hogy közben katolikus hitüket is megtartották. Erre a területre fokozottan igaz, hogy semmi sem lezárt – hivatalos részről de Mello és Jäger nézetei is komoly bírálatot kaptak –, még minden csak kísérleti fázisban van. Bede Griffiths – aki C. S. Lewis tanítványa volt – Kelet és Nyugat házassága című könyve is ilyen próbálkozásnak tekinthető.

Mágia

Parallax – nézetek kora

A nagy vallási hagyományok – különösen a kereszténység – éles határvonalat húznak a vallás és a mágia között. Ami vallás, az pozitív erőforrás, isteni közelség és távlat. Ami mágia, az gyanús, lehúzó és kiszolgáltatottá tesz. A felvilágosodás alapállása egybefonta a vallás- és mágiaellenességet, mondván: az ész világosságánál nem állhatnak meg ezek a sötét erők. A vallásról, mágiáról és értelemről való gondolkodás e tisztának látszó kategóriái azonban csak a felszínes megközelítés és hatalomittas érdekek tükrében ilyen egyértelműek, az elemzések és a valósággal való érdemi találkozások árnyaltabb képet mutatnak.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.