Beszélgetés a gyémántmisés Kerényi Lajos atyával
If you want to do something, do it as soon as possible: ha meg akarsz tenni valamit, tedd meg, amint lehet – olvasom az angol feliratot Kerényi Lajos atya pólóján, aki pappá szentelésének hatvanadik évfordulója alkalmából életéről, hivatásáról mesél nekem. Mókás, tudom, de közben az jut eszembe, hogy a felirat akár ars poetica is lehetne, Lajos atya ugyanis sosem tétlenkedett, s nem tétlenkedik most sem: megy, betegekhez, fiatalokhoz, ahova küldi az Úr.
– Emlékszik, mikor és hogyan ismerte fel, hogy Isten papi, szerzetesi hivatást adott Önnek?
– Először talán nem is a papság gondolata merült fel bennem, hanem az, hogy Istent akarom szolgálni. Szülőfalum, Almásfüzitő annak idején kicsinyke gyártelep volt, alig több mint százötven lakossal; a pap is csak egyszer egy héten jött ki Szőnyből. Mi, gyerekek fehér karingben, piros szoknyában, pelerinben vártuk, s ministráltunk neki. Egyszer azt álmodtam – de nem is álom volt, hanem inkább látomás –, hogy ugyanígy várjuk az atyát, de nem ő jön be, hanem maga Jézus. Fogja azt a nagy misekönyvet, odalép hozzám, a kezembe adja, s így szól: „Te fogsz nekem ministrálni.” Hú, a torkomban dobogott a szívem, leírhatatlanul boldog voltam, amikor felébredtem. Egy kedvesnővér rokonunk aztán megjegyezte, hogy ebből bizony papi hivatás is lehet, s hát lett is. Sok szenvedésen mentem keresztül, tetszettek a lányok is, de soha semmi nem tudott letéríteni az utamról.
