A Francia Akadémia magyar zeneszerzője
Százhúsz éve született Lajtha László
Idén június 30-án ünnepeljük Lajtha László, a Francia Akadémia első magyar zeneszerzője születésének százhuszadik évfordulóját, jövőre pedig arról emlékezünk meg, hogy ötven esztendeje hunyt el. A XX. század egyik legjelesebb magyar zeneszerzője volt, többek között kilenc szimfónia, három balett, egy opera és számos kamarazenemű szerzője. Emellett nagy elődeihez, Bartókhoz és Kodályhoz méltó népzenekutató (akinek széki gyűjtése nélkül aligha indulhatott volna el az éppen most negyvenéves táncház-mozgalom), nagyszerű zenepedagógus (aki a Nemzeti Zenedében harminc éven át tanított, és ő volt az intézmény utolsó főigazgatója), kultúrdiplomata, egyházzenész – igazi polihisztor. A jubileum kapcsán Solymosi Tari Emőke zenetörténésszel beszélgettünk. A Zeneakadémia zenetörténet- tanára még diákkorában kezdte kutatni Lajtha László munkásságát, és azóta – számos tanulmány mellett – négy könyve jelent meg róla. Ezek közül a legfontosabb a 2010-ben kiadott, Két világ közt című, tudományos igénnyel szerkesztett kötet, amely húsz év gyűjtőmunkájának eredménye, és amelyben a szerzőnek sikerült megőriznie Lajtha családjának és kortársainak visszaemlékezéseit a mesterről.
– Mi az oka, hogy Lajtha Lászlót ilyen hosszú időn át mellőzték, és műveit csak az utóbbi években kezdték gyakrabban játszani itthon?
– Ennek több oka van, az egyik például, hogy Lajtha László a XX. századi magyar zenetörténetben igen sajátos, egészen egyéni színt képvisel, részben franciás irányultsága miatt. Nagyon erősen kötődött a francia kultúrához, és már tanulmányai egy részét is Párizsban végezte az 1910-es évek elején. Attól, hogy valaki ismeri és szereti a nála egy évtizeddel idősebb Bartók Béla és Kodály Zoltán zenéjét, még nem biztos, hogy Lajthához is közel tud kerülni. Az is kétségtelen, hogy zenéjének előadása igen komoly feladat elé állítja a muzsikusokat, és művei csak akkor érvényesülnek igazán, ha kiváló előadásban szólalnak meg. Nem könnyíti meg a helyzetet, hogy kiadója egy párizsi cég. Ezek azonban másodlagos kérdések. Lajthát mindenekelőtt politikai okokból állították félre. Gyanússá vált nyugati kapcsolatai, Nyugaton maradt két fia miatt, no és persze az is megbocsájthatatlan vétke volt, hogy nem írta alá a Mindszenty József elleni állásfoglalást. A diktatúrákban nem kedvelik, ha valaki következetesen kiáll az elvei mellett…