Ó, a Balaton…

Zamárdi-felsőnél a szokásosnál kicsit többet áll a gyors, mégis időben megérkezik a vasútállomásra. A vonatból is megcsodált víz kékje, a napfény és a strandhangulat magával ragadja az érkezőt. Minden él és zsibong. A gyerekek fagylalttal, az apukák óriási gumimatraccal, az anyukák családi strandtáskával vonulnak az utcákon. A közelből egynyári, butuska, mégis kedves sláger szól, árnyékban is harminchat fok van.

Balatonszárszó éppolyan hangulatos és vidám üdülőhely, mint a többi. Kisgyermekes családoknak maga a paradicsom. A víz sekély, strandbelépő nincsen. A Balaton éjszaka is „látogatható”, nem úgy, mint az északi parton. Most is hallom, amint erre irányuló kérdésemre a strandfelügyelő egy kedves válaszkérdéssel felel: Csak nem gondolja, hogy a Balaton éjszakára bezár?

Könyvespolcra

Újabb színvonalas könyvet vehet kézbe az olvasó – ezúttal a Győri Hittudományi Főiskola és Papnevelő Intézet történetéről és működéséről, az egyházi felsőoktatás témájáról. A szerző, Egresits Ferenc – pápai prelátus, kanonok, a főiskola korábbi rektora – időrendben vázolja fel az állami és egyházi oktatási-nevelési intézmények változásait a történelem tükrében.

Könyvespolcra

„Az ember szíve isteni szeretet nélkül hideg, kemény minden jóra… Mihelyt a szeretet tüze beleesik, nemcsak megtisztul minden bűneitől, hanem oly fényes leszen, mint a tündöklő nap sugára.” Pázmány Péter szavai csak egyetlen példát jelentenek a sok közül, amelyek jól mutatják, hogy a keresztény spirituális hagyomány is a lelki élet központi „szervének” tekintette a szívet. Bár nem csupán a kereszténység beszél így róla – elegendő csak a szúfik qalbjára utalni –, a Jézus Szívetisztelet esetében mégis valami egyedülállóval találkozunk. A megtestesülés miatt ugyanis az egyház nemcsak szimbolikus, hanem konkrét értelemben is az áhítat tárgyává teszi.

Parallax – nézetek kora

Alapvető emberi tapasztalat, hogy az egyes tereket küszöb határolja el egymástól. S alapvető az emberi vágy is, amely ezeket a küszöböket minduntalan átlépné. Mi több, az ember talán legjellemzőbb sajátja, hogy az útjába eső küszöbökön folyton túllépni törekszik. A kisgyermek első szavával a hallgatás és megszólalás közötti határt lépi át. Felcseperedvén egész életét a felmerülő akadályok leküzdésében éli, és szerencsés esetben felkészülhet az élet utolsó határvonalának átlépésére, Assisi Szent Ferenc szavaival élve: a transitusra.

A vallásokat tekinthetjük olyan kulturális alkotásoknak, amelyek a közvetlenül tapasztalt valóság mellé egy másik, közvetlenül nem tapasztalhatót vizionálnak. A vallási cselekmények pedig lényegében mind e két valóság közötti küszöbről szólnak. Azokról a határokról, amelyek az embert akadályozzák abban, hogy átjusson a léttel telítettebb valóságba, és ugyanakkor azokról az eszközökről is, amelyek segítségével e küszöb mégis átléphető.