A fekete bodza érése idején évente ellátogatok a Budakeszi határában lévő Bodzás-árokhoz, hogy a bogyókra érkező madarakat figyeljem. Szeptember 8-án kora reggel igazi kirándulóidő fogadott. Az ég kékje Görögországot idézte, ragyogott a nap, csak a Bodzás-árok látványa volt elszomorító. Az ötvenes-hetvenes években rendszeresen gyűrűztünk itt madarakat az őszi vonulás idején, és a hálók soha nem voltak üresek, poszátákat, fülemüléket, rigókat jelölhettünk. A bokrok azóta nagyrészt kiöregedtek, elszáradtak, de a csillogóan fekete, lédús bogyók helyett a még zöldellő növényeken is csak fonnyadt, aszott szemeket láttam. Az első madár sem poszáta vagy rigó volt. Fácántyúk repült fel, majd távolabb ismét leereszkedett, és a bokrok alá szaladt. Csak itt-ott láttam egy-egy barátkát, kis és mezei poszátát, de hiányzott az erdőből a korábban rendszeresen idelátogató sárgarigó is.

Az idei vénasszonyok nyara talán utolsó szép hétvégéjén, szeptember 15-én, a parkerdőben megrendezték az Agárdi Katolikus Focikupát. Az első alkalommal kiírt versengésen sokan voltak a meghívottak, de a szőlőszüret halaszthatatlan munkálatai miatt csak kevesen jelentek meg közülük – végül öt csapat vállalta a megmérettetést.

Pázmány magánkönyvtárából

A budapesti Egyetemi Könyvtárban Knapp Éva tudományos főmunkatárs szeptember 13-án bemutatta Pázmány Péter pozsonyi magánkönyvtárának idekerült részét, melyet az általa kidolgozott tudományos módszerrel azonosított.

A magánkönyvtár sorsa régóta foglalkoztatja a kutatást. A kötetek egy része nagy valószínűséggel a pozsonyi egyetemi könyvtárban található, a gyűjtemény további részéről azonban eddig kevés adattal rendelkeztünk. Ezeket a könyveket a bíboros végrendeletileg a pozsonyi jezsuita kollégiumra hagyta. Miután azonban 1773-ban a rendet (átmenetileg) feloszlatták, a magánkönyvtár egy része az Egyetemi Könyvtárba került.

Ha az ember egy kisvárosban nő fel, természetes számára, hogy ismeri a mellette lakó nénit és bácsit. Sőt, a szemben lakókat, a szomszéd utcabelieket is, sőt még a kutyájukat, macskájukat is. Természetes, hogy tudunk egymásról, időnként olykor kicsit többet is, mint amennyi ránk tartozna. A lényeg azonban mégis az: a tér, az utca, a kisbolt a sarkon, a közös lakóhely valóságosan is összeköt bennünket.