A tér mint szimbólum

Kezdettől fogva sajátosan összetett teológiai szemlélet jellemezte a liturgikus építészetet, de a templomok építése mégis mindig Krisztusra fókuszált, mintha őt akarná „megépíteni”, ahogyan teszik ezt a szentképek, és szobrok festői, faragói. Mindenekelőtt nem árt hangsúlyozni, hogy a keresztény liturgikus tér, ahogyan azt már az előző cikkemben is említettem, „személyfüggő” tér, vagyis valójában „térfüggetlen”. Ezért a liturgiánk térbeliségét krisztológiai elvek koordinálják.

„Aki nincs ellenünk, velünk van” (Mk 9,40)

A múlt vasárnapi evangéliumban Jézus ismételten megjövendölte szenvedését, és – hallva a tanítványok versengését – alázatosságra intette őket: „Aki első akar lenni, az legyen a legutolsó és mindenkinek szolgája.” Azután egy kisgyermeket az ölébe véve még e kicsit is példaképnek állította eléjük. A mai perikópában még visszatér a gyermekre való utalás, amikor Jézus kemény szavakkal ítéli el a kicsik bűnre csábítását, botránkoztatását. Itt önkéntelenül is eszünkbe jutnak a közelmúltban sokat emlegetett pedofilbotrányok, a kiskorúak ellen elkövetett bűnök: az ilyen tettek elkövetőinek szól Jézus figyelmeztetése: „Jobb volna, ha malomkövet kötnének nyakukra, és a tengerbe dobnák őket!”

Egymásban nyerik el teljességüket

Xeravits Géza: A kereszténység történetének kezdeti szakaszától fogva hivatkozik az Ószövetségre

Nemcsak az ókorban, hanem napjainkban is sokan gondolják úgy, hogy az Ószövetség nem sokat tud mondani a keresztény ember számára. Az sem ritka, hogy szembeállítva az Ó- és Újszövetséget bizonyítani próbálják: e kettő istenképében, tanításában ellentétes egymással. A II. vatikáni zsinat Dei Verbum kezdetű dogmatikai konstitúciója azonban úgy fogalmaz, hogy „az Ószövetség a Szentírás el nem hagyható része”. Erről és a Biblia tudományos kutatásának kérdéseiről beszélgettem Xeravits Gézával, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola Bibliatudományi Tanszékének vezetőjével.

Egy fordulatot hozó találkozásról

Martos Levente Balázs: A tíruszi asszony egyszerűen

Jézusban bízottJézus maga is zsidó volt, és zsidó környezetben kezdte meg működését. Máténál egyenesen azt olvashatjuk, hogy „küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól” (Mt 15,24). A szír–föníciai pogány asszonnyal való találkozás leírásában azonban (Mk 7,24–30) fordulat történik, Jézus az asszony állhatatosságára tekintettel meggyógyítja annak lányát. Martos Levente Balázzsal, a Győri Hittudományi Főiskola tanárával erről a perikópáról beszélgettem.

A nehéz napok legnagyobb órája

Mindszenty József nyomában (8.) – 1956 idején

A Parlament északi szárnyában állunk, a félemeleti helyiségek előtti folyosón. Bőzsöny Ferenc, a Magyar Rádió örökös főbemondója, akkor huszonöt éves fiatalember, a rádió Bródy Sándor utcai épületének ostromát követően ide járt be dolgozni már napok óta. Itt rendezték be az ideiglenes rádióstúdiót. Amint most végigballagunk az épületben, Bőzsöny Ferenc – a maga meggondolt, pontos fogalmazásával, megnyerő modorával – egyszerre odateremti azoknak az időknek az eseményeit és hangulatát. Kinéz a rózsaablakon, ahonnan a térre érkező szovjet tankokat figyelte; ha egyetlen lövés eldördül, itt mindent széjjellőnek, majd a másik kiszögellésből látta azt a magyar tisztet, aki fehér zászlót magasra tartva indult el a téren az oroszok felé, s vagy háromnegyed óra múlva bújt ki az egyik vasszörnyetegből egy szovjet tiszt, s indult meg felé… Aztán tíz óra körül egyszer csak a háta mögötti lépcsőn „zúdultak le az orosz katonák. Egyikük rám szegezte a géppisztolyát…” Aztán hosszan hallgatunk, majd Bőzsöny Ferenc szelíd derűvel föleleveníti az előző este eseményét, számára mindmáig a legfontosabb mozzanatot azokból az időkből.

A vita megengedése

Felkészülő

Vita minden családban előfordul. Ilyenkor bizony néha még a hangerő is megemelkedhet. Vita közben a gyerekek fontos szociális készségeket gyakorolnak: megtanulnak kiállni magukért, nemet mondani, a feszültségeket elviselni, mások szükségleteit felismerni, meggyőzni, engedni, kompromisszumokat keresni, megbocsátani, s aztán újra és újra megegyezni.

A vitatkozást is meg kell tanulni. Az egészséges viták által megoldhatóvá válhatnak a konfliktusok, ahelyett, hogy még több feszültség keletkezne.

Ha most elkapatod, a fejedre nő!

Felkészülő

Mumusok a nevelésben is vannak. Ezek a szülők mumusai. Hogy hisztis lesz a gyerek az utcán, hogy a dackorszak kibírhatatlan (a kamaszkor pedig újabban állítólag már az óvodásoknál elkezdődik), és az állandó, kortól független főmumus: az elkényeztetés!

Már az újszülött érkezésénél jelentkeznek a szülői aggodalmak, hogy nem szabad azt a babát túl gyakran, túl hamar, de főleg minden alkalommal felvenni, szoptatni stb., mert akkor menthetetlenül hozzászokik, elkényeztetett lesz, és a továbbiakban nincs megállás. Aztán nő a gyerek, gyakran ébred fel éjjel, nappal, meg persze válogat – ez sem jó, meg kell fékezni mindkettőt, lehetőleg azonnal és véglegesen, mert ha egyszer elkapatjuk, akkor mindennek vége, úgy marad.

A mese mély, csendes tó

Benedek Elek születésnapja és a népmese ünnepe

Szeretem a meséket, és szeretek mesélni. Kislányomnak esténként Zöldmedve kalandjairól találok ki történeteket, akinek hű társa Pici kutya, máskor meg Björni mackó. Legtöbbször kis Ági is a mese szereplője lesz, ám a legizgalmasabb az, amikor ő maga alakítja a szereplők sorsát. Előfordult már, hogy a jó barátok pitypangot kerestek az árokparton, hogy elfújják a fehér szöszöket róla, de egyetlen szálat sem leltek sehol, mígnem egy arra repülő verébcsapat segített nekik. De volt olyan este is, amikor Ágika hozzám bújt, s azt mondta: „Anya, mesélj a dédiről!” Akkor eszembe jutott sok szép régi emlék, amikor nagyanyám ott ült az ágyam mellett, s a fiatalkoráról mesélt.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.