„Átdöfi, akit megpiszkál”
Honoré Daumier karikatúrái a Szépművészetiben
Egyik kolléganőmről készítettem egyszer egy rajzot, nem is igazán karikatúrát, inkább csak egy portrévázlatot… Odajött, meglátta az asztalon a papírlapot, megfogta, összetépte, és ezzel a mozdulatával el is mondta a véleményét. Ebből látszik, hogy egy rajz, portré vagy egy karikatúra nem hagyja közömbösen az embert, indulatokat válthat ki, amelyek akár a tettlegességig is fajulhatnak. A karikatúra nem biztos, hogy mindig a legelőnyösebb oldalunkat, a legjobb tulajdonságainkat mutatja meg. Mi pedig szépnek, fiatalosnak, vonzónak szeretnénk látni magunkat. A karikatúra különös mostohagyermeke a képzőművészetnek, művészkörökben általában nem sokra becsülik. Nem véletlenül nevezik a humoristákat az úgynevezett könnyű műfaj művelőinek. „Nagy tévedés lenne a karikatúrát alsóbbrendűnek tartani. A műalkotások között nincsen hierarchia” – írta annak idején Edmont Duranty művészeti kritikus.
Honoré Daumier a karikatúrarajzolás igazi klasszikusa volt.