Búcsú a kedvestől
A szolnoki ferencesekhez jártunk egy keresztény világnézeti kurzusra, amely liturgikus kurzus fedőnév alatt működött. Julika a középiskola harmadéves eminens tanulója volt, én a Pázmány Péter Tudományegyetem elsőéves hallgatója. 1947. október 10-én már harmadszor engedte meg, hogy hazáig kísérjem. A kezünk egyszer véletlenül összeért, s onnantól fogva kéz a kézben mentünk egymás mellett, némán. Tudtam, hogy azt a kis kezet én már soha többé nem engedem el. Érettségi után ő is az egyetemre jött, magyar–francia szakra. Ez volt életem talán legcsodálatosabb két éve. Együtt tanultunk a könyvtárban, együtt áldoztunk a vasárnapi misén, együtt túráztunk a Pilisben és a Börzsönyben. Gyönyörű, tiszta szerelem volt.