Az életem és én

Györe Balázs költői világa

 

„Ágon tapadok most. Kapuig jut a lelkem. Imába vedd” – ezeket a szívhez szóló szavakat írja Kő hull: arc című költeményében Györe Balázs. A vers (talán) legfontosabb mondata, gondolata, a (valódi) vágy megfogalmazását viszont a következő sorban olvashatjuk: „Véglegesre vágyik: én!” Úgy gondolom, hogy Györe Balázs a mai magyar irodalom egyik meghatározó alakja (aki egyébként a Fölöspéldány-csoport, valamint az Örley-kör alapítója, szerkesztője; a Lélegzet című folyóirat társszerkesztője is volt), akinek költészete, de prózája is ugyanarról szól: pontosan tudni, felkutatni, hogy ki voltam a múltamban, ki lett belőlem, mivé váltam, ki vagyok most? Megtudni, hogy mi az, ami állandó, ami nem változott, ami örök.

A kincs és a bűn

Babiczky Tibor költői világa

Babiczky Tibor neve ismerősen csenghet azok számára, akik kedvelik, olvassák és értik (megpróbálják érteni és érezni) is a mai magyar lírát. Babiczky a kortárs költészet legújabb, legfiatalabb generációjának jeles tagja. Úgy gondolom, nem érdemtelenül részesült Móricz Zsigmond- ösztöndíjban és Junior Prima-díjban. Versei angolul és csehül is megjelentek. Legújabb alkotása, a Magas tenger című könyv – négy verseskötet után – az első regénye, igazi bűn(tudat)regény. Nem skatulyázhatjuk be, hogy krimi, mert nem is igazi krimi. Sokkal inkább arról szól, hogy a főszereplő életében (is) meghatározó a bűntudat jelenléte. A bűntudat van, jelen van, létezik. A bűnhődés és annak akarása pedig talán megtisztít, felemel. Talán nem.

Kisember kicsi szerelmes verse

                                         Maricának
szeretném hinni
én én vagyok magamnak és neked
s te az enyém
mintha csak sejtenénk
hol és hogyan kezdődött a szerelem a szívben
de egy érintésünkből tudom mi az a szerelem
a többi tőlem lehet akár néma csend
mintha csak sejtenénk
hol és hogyan folytatódik a szerelem
(pedig tudni tudjuk)
hisz régről ismerlek