A hét kérdése

„Valaki? Chat? Úgy unatkozom!” – nemritkán ilyen bejegyzésekkel is találkozhatunk az olyan közösségi oldalakon, mint a Facebook. Vannak fiatalok, akik egyre inkább a virtuális világban élnek, számtalanszor útvesztőkbe keveredve. Az Európai Parlament november 20-án elfogadta Silvia Costa olasz képviselő jelentését, miszerint fokozottabban kellene védeni a gyerekeket a káros internetes tartalmaktól. Bagó Zoltán EP-képviselővel magyar szempontból jártuk körül a témát.

– Rendre nő az internethasználók száma, s lefelé tolódik a korhatár. Ma természetes, hogy egy gyereknek iPodja van. S míg a szülők tíz évvel ezelőtt a tévé elé ültették a gyerkőcöket, addig most a számítógép elé. Kiváló felhasználókká válnak ugyan, de könnyen hozzáférhetnek olyan tartalmakhoz is, amelyek ártalmasak lehetnek személyiségfejlődésükre.

Nem azért kell tájékozódnunk a nyugati országok egyházi életéről, mert mi magunk nem vagyunk elég találékonyak, vagy mert utánozni akarjuk őket, hanem azért, mert míg nálunk 1946-ban betiltották az egyházi egyesületeket, mozgalmakat, addig Nyugat-Európában ezekben az években is új kezdeményezések születtek.

A vágy nem játék. A szív szólistái gémberedetten feszengnek. A holdtölte emlékét idézik a kert letarolt fűcsomói, az álmok, de benned él a vágy a holnapra. Este Isten ajándéka feszül a húrokon, de reggel már a tegnap ősköde szitál a levegőben. Szerelemszagú az élet, a könny, a pillepihegés. Az egész bolygó. Jó volna leülni láblógatva e sárgolyóra, s kívül rekeszteni minden bánatot, hogy befelé és felfelé hallgatózzunk, hogy észrevegyük az erőt adó és sokszorozó szeretet-világot. Az Istenhez emelőt. Vágyjuk a békét a szívben, várjuk a szót a szájra, vagy éppen hallgatásba burkolózunk. Ekkor talán megértenénk, mit, s miért így, miért Isten. Rád és rám, közelre és távolra.

Van még jó hírünk

Kolozsvár lesz Európa ifjúsági fővárosa 2015-ben – jelentette be az Európai Ifjúsági Fórum (European Youth Forum). A címre tizenkét város pályázott, a döntőbe négyen kerültek be, az erdélyi város mellett Ivanovo (Oroszország), Vilnius (Litvánia) és Várna (Bulgária).

Teremtésvédelem
Advent első vasárnapja van, valami újnak a kezdete. Karácsonyig a várakozás, az elmélyülés időszaka vár ránk, és egyben átlépünk a meteorológiai tél kapuján is. Hogy mit látunk előre, és mit nem, azt a jövő dönti el. Megalapozott vagy akár csak bulvár szintű jóslatok alapján sokan már ilyenkor tájékozódni próbálnak afelől, hogy milyen is lesz a tél. A népi regula azt tartja: „Ha Katalin locsog, akkor karácsony kopog.” De vajon meg tudjuk-e mondani, valóban így lesz-e? Mennyivel előre lehet meghatározni az időjárás alakulását? Hol vannak az előrejelzés határai?

Szigorúan véve a kiindulási alap az, hogy a légkör matematikai értelemben kaotikus rendszer, amely jövőbeli tulajdonságainak előjelezhetősége szempontjából nagyon érzékeny a kezdeti értékekben megtalálható pontatlanságokra. Ez annyit jelent, hogy még a viszonylag jó lefedettségű magyarországi meteorológiai állomáshálózat adatainak mennyisége és pontossága sem elegendő ahhoz, hogy akár csak két hétre előre nagy biztonsággal megmondhassuk, milyen lesz az időjárás egy adott napon.

Új egyházi évet kezdünk, nemsokára vége a naptári évnek is, ráadásul mi, katolikusok nemrég a hit évébe is beléptünk. Megannyi lehetőségünk van tehát a határhúzásra, hogy elszakadjunk megszokott, rögzült hibáinktól, és végre tegyünk valamit azért, hogy jobbak legyünk. De mennyi határhúzásra van szükségünk, hogy tényleg változtassunk, mennyi fogadkozásra, hogy tartós eredménye legyen?

A „világ” is egyre jobban szereti az adventet. Hangulatot látnak benne, sejtelmes varázst, színes gyertyákat a fenyőkoszorún, a karácsonyvárás intimitását egy kandallós szobában. Adventi koncert lesz a sportcsarnokban, fogyókúra otthon és sorban állás a kreatív hobbibolt pénztáránál. Néri Szent Fülöpre gondolok, aki élete vége felé folyamatosan azt kérdezte: mikor kezdünk el végre jót tenni?