Vigyázó Miklós emlékére
Az úrnapi szentmisére készültünk 1981-ben, amikor megérkezett falunkba, Csesztvére az új plébános. Ministrálás közben figyeltem őt, s mise után váltottunk néhány szót. Közvetlen volt, nyíltszívű, derűs, mint azután is mindig.
Harminckét éven keresztül nemcsak hagyományos értelemben volt lelkivezetőm. Inkább így mondanám: mesterem volt, s az Örök Mester hiteles képviselője. Mindig rá irányította a figyelmet: „Mit tenne Jézus?”
Az ember számára az éjszaka mindig valami veszélyeset jelentett: a fenyegetettség, a félelem és a halál jelképévé is vált. A vallási irodalom „sötét éjszaka” kifejezése egyfajta belső, lelki koncentrációra utal: a hit sötétjét, lelki szárazságot, ürességet fejez ki, amely erőteljes összeszedettséggel és Isten hiányának fájdalmával, valamint az Istenre való rászorultság kiszolgáltatottságának élményével jár. A zsoltáros ebben a kiszolgáltatottságában kiált Istenhez: „Meddig feledkezel meg rólam, Uram, mindörökre? Meddig rejted el arcodat előlem? Meddig emészti még lelkem a fájdalom és szívemet a mindennapi gond? Meddig uralkodik még rajtam az ellenség?” (Zsolt 13) Ugyanebbe a hagyományba tartozik, ahogyan Jézus könyörgött a kereszten: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mt 27,46)
Sokan írtak már a vatikáni „keleti politika” céljáról, módszereiről, eredményeiről. E kötet szerzője, Szabó Ferenc SJ az események koronatanújaként ugyancsak többször emlékezett meg írásaiban az általa átéltekről. Most megjelent könyve is emlékezés, rádiós emlékek közlése, mégis több annál. A korunk szellemi körképét számos könyvében megrajzoló és a II. vatikáni zsinat szellemét közvetítő teológus szerző kritikus végkövetkeztetése egybehangzik a Bábel Balázs érsek ajánlásában megfogalmazott megállapítással: „Az egyházpolitikára sohasem vonatkozott a tévedhetetlenség.”
Könyvespolcra
A tíz évvel ezelőtt rákbetegségben fiatalon elhunyt dél olasz püspök lelki hagyatékának két kis darabját, a modern olasz lelkiségi irodalom gyöngyszemeit tartalmazza ez a könyv. A lelkipásztorkodás példája elevenedik meg lapjain, ahogyan a halálos beteg püspök papjairól, híveiről és az ifjúságról gondoskodik.
A szerző boldoggá avatása folyamatban van. Könyvének első része utolsó beszédeit, írásait és végrendeletét tartalmazza, a második pedig egy Szűz Máriáról szóló ciklust.
Hasznos lelki könyv lehet papoknak, kispapoknak, Mária tisztelő keresztényeknek.
(Antonio Bello: Szeretlek! Korunk asszonya, Mária, a Tihanyi Apátság kiadványa, 2012. Ára: 1200 Ft)
Nyolcvanéves lelkipásztorként február első vasárnapján mutatta be aranymiséjét az élete nagy részében Szentimre-városhoz kötődő Brückner Ákos Előd atya, a jelenlegi székesfehérvári ciszterci plébános. Nemcsak Dékány Sixtus zirci apát és Takács Nándor püspök ünnepelt vele, de a barokk szépségében tündöklő Nagyboldogasszony-templomot megtöltő hívek is, akik közül sokan Tatabányáról, Győrből és Budáról érkeztek.
A nagyböjt beköszöntével nem ildomos ínycsiklandó szakácsversenyről írni. A rangos Bocuse d’Or megmérettetését mégsem hagyhatjuk szó nélkül, hiszen honfitársunk, Széll Tamás a tizedik helyezést érte el. Ráadásul a kiváló séf plakátja a közönség szavazata alapján a legjobb poszternek járó díjat is elnyerte.
Hogy egy francia főzőversenyen a tizedik hely mennyire jelent rangot, arról mi sem tanúskodik jobban, mint a tény, hogy ezen a megmérettetésen eleve csak a legjobbak indulhatnak. A kétévente Lyonban megrendezett, Paul Bocuse mesterszakácsról elnevezett esemény a világ egyik legrangosabb (ha nem a legrangosabb) főzőversenye.
A farsangot követő időszakot sokan komornak, borúsnak tartják, pedig a lemondás, az önmegtagadás és a várakozás is lehet felemelő, fényes és világító. Hamvazószerdán olyan útra kelünk, amelynek végállomásán magával a Feltámadottal találkozunk. Ehhez pedig szükségünk van az elmélyült felkészülésre.
A régmúltban kutakodva többféle hagyományos cselekedetet eleveníthetünk fel, melyek mindegyike a szent negyven naphoz, a hamvazószerdától húsvétvasárnapig terjedő időszakhoz kötődik. A kiváló néprajztudós, Bálint Sándor például feljegyezte, hogy régen a böjti fegyelem igen szigorú volt, e napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket ehettek az emberek, és naponta csak egyszer. Olajjal főztek, nem zsírral, és sok helyütt még a fehér eledelt is tiltották, azaz tej, túró, tojás, vaj és sajt sem kerülhetett az asztalra.
Tizennegyedik alkalommal rendezték meg a budai egyházközségek farsangi bálját, melynek ezúttal is a MOM Kulturális Központ adott helyszínt a farsangi időszak utolsó szombatján, február 9-én. A bál fővédnökei Erdő Péter bíboros, esztergom–budapesti érsek és Tarlós István főpolgármester voltak. A vendégek színvonalas szórakoztatásáról Illényi Katica Liszt-díjas hegedűművész gondoskodott.