Családban a legjobb

A nevelőszülői hivatás: lehetőség és kihívás

Várandós – szoktuk mondani szép szavunkkal a kismamákra. Ám korántsem várnak mindenkit a szüleik. De bármilyen okból mondanak le egy gyermekről, neki is joga van ahhoz, hogy szerető családban nőjön fel. A nevelőszülői hivatás és a nagycsalád kapcsolatáról, a sérült gyermekek befogadásáról beszélgettünk Zainkóné Németh Etelkával, a Fővárosi Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat munkatársával – aki maga is nevelőszülő –, valamint Székely Hajnalkával, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnökével.

Ön miért választotta ezt a nehéz hivatást?

Zainkóné Németh Etelka: Védőnőként határoztam el, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Helyettes szülőként kezdtem, most már a tizennegyedik gyermeket neveljük. Mindig kerestem a kihívásokat, ezért is vállaltam ezt a huszonnégy órás szolgálatot. Az első gyermekeket még örökbe fogadtuk, családunk – négy saját gyermekem is van – akkor még nem állt készen arra, hogy egyszer majd elengedjük, akiket befogadtunk.

Jó látni a gyerekek fejlődését, és megélni azt, hogy olyan emberek lesznek, akikre büszke lehetek. Ezért is végzem nagyon szívesen ezt a feladatot.

A Down Dada Szolgálat

Steinbach Éva, a Down Alapítvány sorstársi szülőszolgálatának vezetője elmondta, hogy az alapítvány munkatársai már közvetlenül a Down-szindrómás gyermek megszületése után készek a segítségnyújtásra. A Down Dada Szolgálat abban különbözik más szervezetektől, hogy itt olyan emberek állnak a szülők mellé, akik maguk is átélték a helyzetüket. Nemcsak tanácsot adnak, hanem tapasztalataikat is megosztják velük, lelki támogatást is nyújtanak.

Árpád-házi Szent Margit csontjai Újszentmargitán

Országjáró

Életáldozattal

Árpád-házi Szent Margit csontereklyéjének egy darabját helyezték el a Hajdú-Bihar megyei Újszentmargitán a róla elnevezett templomban január 27-én, a templombúcsún. Az ereklyét Papp László plébános kezdeményezésére Erdő Péter bíboros adományozta az egyházközségnek, az ünnepi szentmisét Bosák Nándor püspök mutatta be.

Államalapítónk bronzban, Debrecenben

Országjáró

Adományokat gyűjtenek a debreceni Szent István-plébánián államalapító Szent István királyunk egész alakos bronzszobrának felállítására. A szobrot a templom felszentelésének hetvenötödik évfordulójához kapcsolódva a templom parkjában szeretnék elhelyezni. Átadását augusztus 20-ára tervezik, megálmodója és kivitelezője Bíró Lajos szobrászművész lesz.

Arany Rózsafüzér-díj a szolgálatért

Országjáró

Tanúságtevő a „lelki cukrászdában”

Jó barátságban van Máriával. És a rózsafüzérrel is. Olykor azon kapja magát, hogy szinte akarata ellenére is mondja az imákat, és már peregnek is a szemek ujjai között. Legutóbb egy francia imaiskola vezetője, Alfred Marx kért tőle segítséget. A magyarul tanuló nyugalmazott gimnáziumi tanárnak viszonylag könnyen sikerült kiejtenie a kötött rózsafüzértitkokat, és a „spontán” titkokat is magyarul fogalmazta meg, csak néhány apróbb javításra volt szükség…

Ilyen és ehhez hasonló feladatokra is szívesen vállalkozik Zarka Jánosné, akinek áldozatos szolgálatáért a templom ünnepi búcsúi miséjén Rumszauer Miklós plébános adta át az Arany Rózsafüzér-díjat. A láncot azóta sem vette le a nyakából; talán azért, hogy emlékeztesse: mindenkor ideje van a hálaadásnak és a kérésnek is, hiszen az Úr meghallgatja imáinkat…

Kaposvári Egyházmegye

Országjáró

Főúri mecénások a török korban

Ezzel a címmel tart előadást a kaposvári Agórában február 28-án, 18 órakor Varga J. János történész, egyetemi tanár. A Kaposvári Polgári Casino által szervezett művelődéstörténeti előadáson a résztvevők többek között a Batthyányak, az Esterházyak és a Nádasdyak a tudományért és a művészetért tett erőfeszítéseiről hallhatnak.

Tánccal, örömmel Marcaliban

Országjáró

Tizenharmadik alkalommal rendezték meg január 26-án a marcali gyermekélelmezési központban a katolikus bált, amely évről évre egyre népszerűbb a kisvárosban. A mostani mulatság résztvevői között sok új fiatalt fedeztek fel a szervezők, de több olyan szülő is eljött, akiknek a gyermekei a Boldog Gizella királyné-templomba, illetve a Gyümölcsoltó Boldogasszony-plébániatemplomba járnak – tudtuk meg Kozma Krisztiántól.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.