Szent időszak

 

Eddig is a nagyságra irányítottuk a figyelmünket, és íme, most, nagyböjt első vasárnapján is ezt kapjuk lelki útravalóul (Jn 1,43–51). Jézus annak a Natánaelnek mondja, hogy nagyobb dolgokat is fog még látni, aki Fülöppel együtt elindult hozzá, találkozott vele, és felismerve benne az Isten Fiát, komoly hitvallást tett. Nagyobbat fog látni, mert egyszeri találkozás után még nem láthatott mindent. Mintha csak nekünk üzenné Jézus: a „tükör által homályosan” látó szemünk egyre jobban tisztulhat a böjti küzdelem folyamán, hogy a végén megláthassuk „a feltámadás megközelíthetetlen fényében tündöklő Krisztust”, aki „átvisz minket a halálból az életre és a földről az égbe”. Mert ez a célja a szent nagyböjtnek. A húsvéti misztériumban való részesedés: ha Krisztussal együtt élünk, vele halunk meg, vele leszünk a feltámadás után következő megdicsőülés részesei is.


 

Ezért kell komolyan venni a böjti küzdelmet: hogy meglássuk az egész folyamat értelmét, vagyis azt, hogy nagyobbak leszünk a végére. Ez a küzdelem nemcsak az ételtől való megtartóztatást jelenti (kevesebbet eszünk, böjtös ételekkel táplálkozunk), hanem az elcsendesedést is (tartózkodunk a zajos mulatságoktól). Befelé fordulunk, hogy lelki szemünk nyiladozzék a „nagyobb dolgok” meglátására. Többet imádkozunk. Szertartásaink nagyszerű lehetőséget nyújtanak erre, mert ilyenkor hosszabbak. Mindegyiknek a végén ott áll a csak nagyböjtben imádkozott rész. Sok ösztönzést kapunk belőlük a bűnbánatra, bűneink siratására. Minden szerdán és pénteken bekapcsolódhatunk az Előszenteltek liturgiájába, ami az Isten előtti teljes megalázkodásra ad ösztönzést: láthatjuk, hogy a pap többször is „nagy metániát” végez, vagyis nemcsak térdre, hanem teljes testével a földre borul (görögkatolikus egyházunk még tartja ezt a szokást, ami nem a muzulmánok gyakorlatára emlékeztet).

Boldog emlékű Timkó Imre püspök úr idézte sokszor: „Kistestvér, akinek nem igazi a nagyböjtje, nem lesz igazi a húsvétja sem.” Jézus ennél sokkal többet üzen: „Nagyobb dolgokat is láthatunk.” Vegyük hát komolyan!