Vajhagyó vasárnap

 

A fennhéjázó gőg magasságából le kell tudni ereszkedni a bocsánatkérés alázatosságáig, tudatosan kicsinnyé válni. A második gondolat már ténylegesen a böjtöléshez kapcsolódik. A képmutatók büszkélkedve dicsekszenek böjtölésükkel, mert nagynak akarnak látszani az emberek szemében. De éppen ezáltal válnak kicsinnyé. Ugyanis „a rejtekben látó Atya” azoknak fizet meg (Mt 6,18), akik nem az emberek előtt dicsekszenek a böjtölésükkel. Az evangéliumi tanítás pedig abban csúcsosodik ki, hogy „ahol a kincsed, ott a szíved is” (Mt 6,21). Ezért arra buzdít, hogy rozsda és moly által el nem pusztítható, örök értékeket szerezzünk magunknak. Vagyis a mennyei kincsekben gazdagodjunk, és így leszünk igazán nagyok! Ehhez kell a böjtölés.


 

Liturgikus énekünk így buzdít: „Készséggel vegyük föl a böjtöt, teljesítvén az evangéliumi hagyományokat, hogy ezáltal kedvében járván Krisztusnak, paradicsomi lakásunkat újra visszanyerjük.” A himnuszokban folyton visszatérő gondolat az elveszített Éden, illetve Paradicsom témája. Ádám és Éva engedetlenségével veszítette el a paradicsomi állapotot. A bűn miatt levetették az „ártatlanság ruháját”, pedig addig az „angyalok társai” voltak. „Evés miatt” űzettek ki onnan, s most „siránkozások közepette” keseregnek. Nagyok akartak lenni, s az engedetlenség miatt kicsinyekké váltak! Példájukból okulnunk kell, és liturgikus szövegeink elmondják, hogy böjtöléssel vissza lehet jutni az elveszített Édenbe, a kegyelmi állapotba: „Mindnyájan, kik az Éden lakóivá lenni kívánunk, tartóztassuk meg magunkat a káros eledelektől. (…) Negyven napot böjtöljünk imádság és önmegtagadás közt szenvedvén.”

Ténylegesen elérkeztünk a nagyböjt kapujába. A görög liturgikus könyvek már a vajhagyó vasárnap előtti szerdára és péntekre is előírták a nagyböjti szertartásnak, az előszenteltek liturgiájának végzését, ám ennek énekeskönyvünkben nincs nyoma, és magyar görögkatolikus egyházunknak nem is volt gyakorlata. Most, a kapuban tiszta szívvel és megacélozott akarattal kérjük Krisztus Urunktól: „Erősíts meg azért, hogy böjtünket tiszta szándékkal teljesítvén isteni föltámadásodnak is hódolhassunk!”

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .