„Szélfútta hajad érintse arcom, / mosolyod bűvöletben tartson, / a színek titkát szemedben keressem, / a szerelmet csak benned szeressem. / Engedd meg.”
Az évek haladtával egyre gyakrabban jutnak eszembe Adamis Anna sorai, amelyeket csaknem három évtizede küldtem el egy szegedi tanárképzős lánynak. Levélváltásunkat ugyanis szinte mindig tarkítottuk egy-egy klasszikus vagy kortárs író, költő művének részletével, olykor bibliai idézetekkel. Így szerettünk volna szerelmet vallani egymásnak – jóllehet, egy idő után már megéreztük, megértettük a másik ki nem mondott gondolatait is. (Ráadásul magyar–orosz szakos leányról volt szó, gondoltam, nem árt, ha érzékeli: lírában-prózában más is járatos lehet. Nemcsak magyar, hanem orosz szerzők szebbnél szebb sorait is becsempésztem a levelekbe.)

Minden kezdet nehéz, de legnehezebb talán az élet kezdete. Megvan hozzá minden, ami szükséges, csupán a „civilizáció” gátjait kell áthágnunk, s közelednünk a természethez. Mert a dolgok bölcsen el vannak rendezve, csak meg kell tanulnunk, hogy ne változtassunk a sorrenden. Nem szabad „okoskodnunk”, elég, ha „beilleszkedünk”.

Az újszülött testi-lelki sérülésekkel érkezik e világra: az állandó egyenletes melegből a kinti hűvösbe, a sötétből a vakító fénybe, a csendből a lármába kerül. Szerencsére mindezek a traumák visszafordíthatók, csak néhány fontos lépést kell betartanunk.

Először általában a fej kerül napvilágra, és ekkor a szülésnél segédkező orvosnak vagy asszisztensnőnek ki kell tisztítania a kisbaba orrát, hogy az első lélegzetvételnél ne szippantsa be a benne lévő nyálkás váladékot. Alig fél perc múlva, amikor a test többi része is megszületik, megindul a légzés, és felhangzik a diadalmas felsírás: Megszülettem! Elvágják a köldökzsinórt, megragadják a kisdedet, és viszik mosdatni.

A Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom gyermekvállalásra buzdító felhívása nyomán tavaly év végén egy vándorbölcső kelt útra az országban, hogy családról családra járva, biztonságos és otthonos helyet adva az újszülötteknek hirdesse az élet tiszteletét. Amikor kis lakója kinövi a bölcsőt, amely Czotter András asztalosmester munkája, az interneten keresztül jelentkező, babát váró családok közül sorsolással választják ki, kihez kerüljön a ringó ágyacska. Január 22-én, Budapesten jött világra a bölcső harmadik lakója: Homolya Dániel András. A szülők, Zsófia és Dániel mellett Veronika, a hároméves „királylány” is nagy izgalommal várta a kistestvér érkezését. „Igaz, hogy két gyermek már nagyobb felelősséget jelent a család számára, de bízunk benne, hogy a kellő hit, a megajándékozottság élménye és a szeretet minden nehézségen átsegít bennünket” – mondta a családfő.

Felkészülő

Az iskolai év legfelszabadultabb ünnepe a farsang. Lezártuk a félévet, nem kell már a tanulásra összpontosítani, lehet gondtalanul örülni. Még tart a tél, de zsigereinkben már a tavasz újjászületését érezzük.

Nálunk az iskolában már hagyománnyá vált, hogy erre az alkalomra az osztályok egy adott témára készítenek rövid produkciókat. Idei témánk a Vissza a jövőbe, 2113 címet viselte. A gyerekek dús fantáziával láttak a műsorkészítéshez: Milyen lesz a világ nők/férfiak nélkül? Hogy néz ki száz év múlva a rend és fegyelem az iskolában? Átadják a 4-es metrót stb. Nagy élmény, ahogy a diákok egymást inspirálva találják meg azt az alapötletet, amelyre aztán az egész jelenet épül.

Felavatják Szegeden a házasok padját

Kondé Lajos, a dóm plébánosa, püspöki helynök a házasság hete szegedi motorja. A legtermészetesebb hangon beszél legfontosabb értékeinkről és az egész városra kiterjedő rendezvénysorozatról is, amelynek sikerén vállt vállnak vetve dolgoznak a különböző felekezetek, mozgalmak, az önkormányzat, egyesületek és más intézmények. Úgy tűnik, Szeged tele van szép célokért lelkesedni és dolgozni képes emberekkel.

Öt-hat évvel ezelőtt rettentően zavarni kezdett, hogy a Valentin-nap divatja nálunk is egyre jobban elharapódzik, méghozzá a jópofizós, szíves képecskés változatban – mondja Kondé atya. – Alaposan elgondolkodtatott a dolog. Vajon az egyház nem tudna erre valahogyan rákapcsolódni, és okosan megszólalni, észrevétetni magát ebben az időszakban? Hiszen nekünk is van mondanivalónk a szerelemről, a jegyességről, a házasságról, és fontos feladatunk lenne, hogy a magunk értékrendjét egy efféle civil szokásba is belecsempésszük! – töprengtem, tanakodtunk a családpasztorációs irodán.