Kalandtúra egy életen át

 

Aztán elindultam, hogy minél többeket megnyerjek az ügynek, és 2008-ban megrendeztük az első házasság hetét Szegeden. Akkor még csak két estére szerveztünk programot. A vártnál jóval többeket érdekelt a kezdeményezésünk, zsúfolásig megteltek a termek! Ez nagyon fellelkesített, és arra sarkallt minket az egyházközségben, hogy keressünk meg a városban mindenkit, aki szövetségesünk lehet: az összes felekezetet, a nagycsaládosokat, az önkormányzatot, a sajtót, a színházat és a mozit, sőt még a műjégpályát is! Ez volt a „nagy nyitás” időszaka, a város, a világ felé fordulásunké. Az a felismerés táplálta a lelkesedésünket, hogy az egész várost megmozgató rendezvénysorozat kerekedhet ki a kezdeményezésünkből, amely alkalmat teremt arra, hogy sokféle formában, tömegeket vonzó módon kerülhessen a figyelem középpontjába a házasság. És a sok hang között a miénk, a katolikus egyházé is ott lesz majd. Nagyszerű élmény részt venni egy ilyen, rengeteg embert megszólító, sokféle közösséget, szervezetet megmozgató rendezvénysorozat tető alá hozásában. Jó érzékelni, milyen sokan hajlandók tenni egy szép közös cél érdekében, és hogy valamennyiünkben milyen nagy a lelkesedés és az egység ezzel az üggyel kapcsolatban.


 

Idén már egy teljes héten át, sőt, ha a kiállításokat is beleszámítjuk, tíz napon át zajlanak a programok a városban. A rendezvénysorozatot Székely János püspök nyitja meg a dómban február 10-én, fél tizenkettőkor. Ezúttal örvendetes új elemekkel is gazdagodik az ünnepünk. Az egyik ilyen, hogy felavatjuk az önkormányzat ajándékát, a házasok padját, amely szerintem villámgyorsan kultuszhellyé válik majd a városban. A másik újdonság, hogy idén először „kalandtúrát” szervezünk házaspárok számára, amelynek az a célja, hogy néhány, az egymásra figyelést segítő feladat, „hét próba” teljesítésével megerősítsék a kapcsolatukat, színesebbé tegyék a hétköznapjaikat. Hogy felszíthassák magukban a szerelmet, és egy kicsit újra átélhessék az egykori izgalmat, amikor még csak vágyakoztak az egymással való komolyabb kapcsolatra. Ezzel azt is szeretnénk elérni, hogy beszélgessenek a kapcsolatukról, hogy tudatosítsák, mekkora kincset kaptak annak idején a másik személyében. Hiszen tudjuk, mennyire ellaposíthat egy-egy házasságot a napi rutin. A statisztikák szerint ma nagyon keveset – naponta csupán néhány percet! – beszélget egymással-egymásról egy átlagos házaspár.

Ám félreértés ne essék: nem kioktatni akarjuk a párokat, és nem is csodareceptet adni. Csupán abban szeretnénk segíteni, hogy mindenki elgondolkodhasson egy kicsit azon, mit tehetne a kapcsolatáért, a házasságáért, hogyan élhetne jobban a lehetőségeivel ott, ahol éppen tart. A munkacsoportunk azon töpreng a legtöbbet, hogyan lehet a mai embert mai nyelven megszólítani, a lehető legvonzóbb módon. A preevangelizáció leghatékonyabb formáit keressük. Valljuk be, erre nemcsak a megszólítandó embereknek, hanem nekünk, az egyháznak is nagy-nagy szüksége van! Új hangot kell találnunk, mert sokszor nagyon belterjesek vagyunk, nehezen értünk szót a világgal, és az is tipikus hibánk, hogy főként a magunk köreiben mozgunk. A kívülállókat nem misére kell hívni, hanem ott kell hozzájuk szólni, ahol az életüket élik, ahol lenni szeretnek. És olyan programokat kell kínálni nekik, amelyekben fantáziát látnak, amelyeken lelkesen tudnak részt venni.

Harminckét éve szolgálok Szegeden, és jóformán azóta tagja vagyok egy ökumenikus lelkészkörnek. Szeged ebből a szempontból is nagyszerű város: az emberekben az összefogásra való hajlandóság itt a mindennapok része. Ennek szívmelengető megnyilvánulása a házasság hete is.