„Tiszta szívet teremts bennem!”

Az 50. zsoltárban, az egész Biblia talán legszebb és legmélyebb bűnbánati imádságában kiáltunk így Istenhez, aki Dávid király bűnbánata és imádsága által minket is igaz bűnbánatra és valódi lelki gyümölcsöket termő böjtölésre akar vezetni. Mindenekelőtt azt kell látnunk, hogy a megtört és alázatos szív nem szép költői kép, hanem teológiai valóság, amely mélységesen összefügg azzal, amit Szent Dávid – a sugalmazó Szentlélek által vezetve – így fogalmaz meg: „Tiszta szívet teremts bennem, ó, Isten, / és az igaz lelket újítsd meg bensőmben!” Ezzel Dávid öntudatlanul is a bűnöket elvevő, új jövőt nyitó Krisztus után kiált, s arról az újjáteremtésről beszél, amely a szent keresztség által mindnyájunkban megvalósult. Hiszen amikor megkeresztelkedtünk, nem csupán egy vallásba léptünk be, hanem mint új teremtmény, titokzatos módon beleszülettünk Krisztusba. Ez olyan, mérhetetlen jelentőségű esemény, amely nem írható le egyszerű változásként, hanem a teremtés szintjén van: önazonosságunk megtartásával egy új világmindenségbe, a megtestesült Ige istenségébe emeltettünk. Innentől fogva semmi sem számít, csak az új teremtmény (vö. Gal 6,15).

Pártaláló honlap

Van még jó hírünk

Katolikus társkereső honlap indul február 14-én, Bálint napján. A parKatt.hu különlegessége, hogy az oldal nem pusztán a párkeresést, hanem kifejezetten a házasságot és a családalapítást igyekszik megkönnyíteni a szolgáltatást igénybe vevők számára. A honlap azoknak kínál fórumot, akik életük legnagyobb kalandjához igénybe akarják venni az egyház nyújtotta segítséget. Az internetes felület nem csupán a gyakorló katolikusok előtt áll nyitva, de igyekszik megszólítani azokat is, akik nyitott szívvel fordulnak az egyház hűségről, házasságról és emberi méltóságról szóló tanítása felé.

Filmvetítés Székesfehérváron

A kommunizmus áldozatairól

Székesfehérváron a Szent István-év keretében és a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról is megemlékezve február 23-án filmvetítésre hívja látogatóit a Szent István Művelődési Ház. A 17 órakor kezdődő eseményen megtekinthető lesz Petényi Katalin és Kabay Barna legújabb, megrázó erejű dokumentumfilmje, a Szigorúan ellenőrzött életek, amelynek központi alakja Márton Áron püspök. A sokat szenvedett főpap élete és karizmatikus személyisége eddig ismeretlen dokumentumok tükrében bontakozik ki. A film drámai sorsokon keresztül mutatja be a Securitate működését, a román kommunista diktatúra ördögi mechanizmusát, ugyanakkor megjeleníti az áldozatok belső szabadságát, morális felelősségét és a hit erejét is.

Szentjeinkkel hónapról hónapra

Számos olvasónk kedves visszajelzéséből tudjuk: immár nagy népszerűségnek örvend Krisztus tanúi című havi kiadványsorozatunk, amelynek füzeteiből egy év alatt bárki értékes és minden esztendőben újraolvasható gyűjteményre tehet szert.

Evezz a mélyre!

Az új evangelizáció útjai

A csodálatos halfogás előtt a fenti szavakkal fordult Jézus Péterhez (vö. Lk 5,4). A galileai halászok hallgattak rá. Az eredmény óriási fogás lett, amelyben felismerték Urunk hatalmát. Jézus „emberhalásznak” nevezte Pétert, s a partra jutva az egész társaság – a hallal teli két bárkát hátrahagyva – követte őt. A történet spirituális olvasata világos: mielőtt halfogásra indulunk, el kell mélyednünk hitünkben s Isten ismeretében. Az alábbiakban két olyan módszert ismertetünk, amelyek segítségével az elmúlt évtizedekben világszerte katolikusok milliói újultak meg hitükben. A Szentlélek-szeminárium és a Fülöp-kurzus Magyarországon is rendkívül népszerű. Nagy előnyük, hogy kiválóan használhatók a plébániai közösségek lelki megújításának eszközeként.

Önmérséklet

Teremtésvédelem

A nagyböjt számunkra a bűnbánat, a Jóistenhez fordulás időszaka. Ilyenkor lemondunk a kellemes életet szimbolizáló, ahhoz ünnepek alkalmával szorosan hozzá tartozó bőséges lakomákról, és gyakran megtagadjuk magunktól a leginkább kedvelt élelmiszereket, hagyományosan elsősorban a húst is.

Az ünnepi időszak felkészülés az egyházi év legfontosabb ünnepére, a húsvétra, amely a naptárban minden évben hol előbbre, hol későbbre tolódik. Ennek megfelelően érintheti azokat a „jeles napokat” is, amelyek környezetünk és a természet védelméhez kötődnek. Február 2-án, a vizes élőhelyek (vagy, ahogy mondani szoktuk, korunk „Noé bárkái”) világnapján már túl vagyunk. Márciusban a víz világnapja és a meteorológiai világnap lesz soron.

„Nagyon elesettnek láttam”

Kozma Imre vallomása egy megrendítő találkozásról

Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke nemrég Rómában járt, és részt vett a szuverén máltai lovagrend kilencszáz éves fennállásának alkalmából rendezett ünnepségeken. Az utolsók között volt, akik még lemondása, február 11-e, a betegek világnapja előtt találkoztak–beszéltek XVI. Benedekkel.

– Az első sorban ültem a Szent Péter-bazilikában a február 9-i szentmisén, amely a világ különböző tájairól érkezett négyezer máltai lovag és dáma, mintegy hatszáz pap részvételével zajlott le, és kétszáz pap koncelebrálta. Eredetileg XVI. Benedek mutatta volna be, de ezt megromlott egészségi állapota miatt már nem volt képes megtenni. Csak mise után csatlakozott hozzánk.

Akit meghódított Krisztus szeretete

A szentatya nagyböjti üzenete

„Az egészséges lelki élethez el kell hagynunk mind a józan ész világosságát leértékelő fideizmust (a hit érzelmét előtérbe állító felfogást), mind pedig a felszínes, pusztán moralizáló törekvéseket” – ez az egyik meghatározó gondolata XVI. Benedek pápa idei nagyböjti üzenetének.

„Megismertük a szeretetet, amellyel Isten szeret bennünket, és hittünk benne” (1Jn 4,16) – ez a címe a szentatya nagyböjti üzenetének. Egy keresztény nem azért szereti embertársát, mert általában véve jó és szolidáris, hanem azért, mert saját magában tapasztalta meg Krisztus szeretetét, és tanúságot tesz mások előtt erről a szeretetről. XVI. Benedek a hit és a szeretet közötti helyes kapcsolat témájára visszatérve hangsúlyozza, hogy egyik sem előrébb való a másiknál.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.