Tarkovszkij Solaris című filmje Stanis»aw Lem azonos című regénye alapján készült 1972-ben. Az orosz rendezőt azonban csak egyetlen motívum érdekelte a lengyel író könyvéből: a megelevenedő lelkiismeret. Lem sohasem bocsátotta meg Tarkovszkijnak, hogy a filmben a sci-fi elemeket háttérbe szorította. Sommásan így nyilatkozott az elkészült alkotásról: „Tarkovszkij nem a Solarist csinálta meg, hanem a Bűn és bűnhődést.” Mi, nézők azonban nagy ajándékot kaptunk, amelyet kétségkívül átjár Dosztojevszkij öröksége.

Szezonközi beszélgetés Apáti Bencével

Előbb érkezett a megbeszélt találkozóra. Laza és közvetlen művész, mégsem illik a „szokásos bohémek” sorába. Fontos számára a pontosság. De nincs min csodálkozni, az általa elmondottakból hamar kiderül: feszített napirendje is ezt diktálja. Nem kell különösebb apropó ahhoz, hogy Apáti Bencével, a Magyar Nemzeti Balett egyik vezető táncosával beszélgessen az ember, folyamatosan dolgozik, „úton van”. Témát pedig végképp nem nehéz találni: aktuális feladatok, hivatás, blogolás, sport, család…

Udvardi Erzsébet halálára

Ábrahámhegyen találkoztunk először, amikor az új templom liturgikus terét az ország prímása megáldotta. Szent Erzsébet-képe azóta emlékezetes. Mécs Károly mondott keresztény himnuszokat. E színek, verssorok annak az egyetemes szellemnek voltak a találkozásai, amelyek a XXI. században is tudnak üzenni a botorkáló embernek. A művész hittel pecsételt világlátása a természet és a szakralitás (Biblia, hagiográfia) benső ihletettségével valamennyi képén jelen van. A természet: a Balaton és környéke, színeket lélegző változása.

Szabó Irma költészetéről

Utolsó publikált verseit, prózáját 2004-es dátumozással találtam meg. Az 1913-ban, Budapesten született költő életéről keveset tudunk. A Vigiliában 1974-től jelentek meg versei, Rónay György mutatta be a szerzőt, értékelte költészetét: „Szabó Irma versei azonnal megragadták a figyelmemet érettségükkel, költői megfogalmazásuk bátorságával, azzal a bizonyos saját hanggal, ami napjaink mérhetetlen verstermésében sajnos egyre ritkább.

Bárhogyan közelítünk is a II. világháború történéseihez, annyi bizonyos, hogy az egykori Szovjetunió lakosságának tengernyi szenvedést és gyötrelmet kellett elviselnie e néhány év alatt. Nem véletlen hát, hogy a következő évtizedekben a szovjet filmrendezők is gyakran választották témául a háborút és iszonyatát. A legjobbak szerencsésen ki tudták kerülni azt a csapdát, hogy egy diktatórikus rendszer kiszolgálójaként kizárólag a hősökről készítsenek propagandafilmet. A Csendesek a hajnalok, Szállnak a darvak, Ballada a katonáról vagy éppen a Jöjj és lásd! — ellentétben több nagy költségvetésű amerikai filmmel — többet akart egy izgalmas kalandfilmnél. Ezek sorába illeszkedik Andrej Tarkovszkij Iván gyermekkora című alkotása is, mely egy olyan fiúról szól, akinek az életébe túl hamar köszöntött be a felnőttkor, és akiért idő előtt jött el a halál.

Amint felocsúdott a világ az első döbbenetből, azonnal megindult az összeesküvés-elmélet- és ellenségkép-gyártás a 2001. szeptember 11-i New York-i merényletekkel kapcsolatban. Kathryn Bigelow filmje, a héten a magyar mozikba érkező Zero Dark Thirty — A Bin Laden-hajsza azonban nem törődik a teóriákkal, hiszen az alaptörténet is bőven rejt izgalmakat.

Úrjézus, áldott,
éltető lángod
imádni folyton –
lett volna dolgom;
de nem így éltem,
s ezért e vétkem
most ily kegyetlen
módon vezeklem.

                Hárs Ernő fordításai

Eduard Mörike (1804-1875) német költő,
a latin irodalom tudósa, evangélikus lelkész

Kérded, honnan jött e nékem
oly nyomasztó szerelem,
mért nem húzhatta ki régen
a fájó tüskét kezem?