Francia némafilm (2011)

Nap­ja­ink­ban, a Dolby Sur­round­dal dü­bör­gő, szí­nes-sza­gos lát­vány­or­gia ko­rá­ban esé­lye sem len­ne egy né­ma­film­nek. Nem elég, hogy nem hal­lunk sem­mit (a mo­zi­fil­met kí­sé­rő zon­go­ris­ta já­té­kán kí­vül per­sze), s a sze­rep­lők pár­be­szé­de­it (va­la­mint gon­do­la­ta­it) táb­lá­kon ol­vas­hat­juk, rá­adá­sul fe­ke­te-fe­hér ké­pe­ket va­gyunk kény­te­le­nek néz­ni.

Japán-osztrák rajzfilmsorozat (1980)

E re­mek so­ro­za­tot nagy­anyám­mal együtt néz­tük 1988-ban, ami­kor elő­ször ve­tí­tet­ték Ma­gyar­or­szá­gon. Sel­­ma Lagerlöf ne­ve is­me­rős volt ma­ma szá­má­ra, hi­szen ol­vas­ta a svéd író­nő har­min­cas évek­ben ma­gya­rul is meg­je­lent el­be­szé­lé­se­it. Most kis­lá­nyom­mal együtt ülünk a te­le­ví­zió elé, s vár­juk es­té­ről es­té­re a vad­lu­dak­kal Lapp­föld­re tar­tó, Már­ton gú­nár há­tán uta­zó, tör­pé­vé va­rá­zsolt kis­fiú kü­lön­le­ges ka­land­ja­it. Kis Ági ked­ven­ce az a rész, ami­kor Nils és ba­rát­ja, Po­cok Vi­ha­ros Hojszát, az idő­já­rást meg­vál­toz­tat­ni ké­pes bo­szor­kányt ke­re­sik, ám az er­dő­ben csak egy ál­mos bé­kát ta­lál­nak. Tő­le tu­da­ko­zód­nak, ám az unot­tan fe­lel: „August va­gyok. Itt min­den bé­kát Augustnak hív­nak…”

Johann Wolfgang Goe­the jó­sze­ré­vel egész éle­tén át dol­go­zott nagy drá­mai mű­vén, a Fa­us­ton, mely­nek tu­dás­sal el­telt cím­sze­rep­lő­je az ör­dög­gel szö­vet­ke­zik, hogy éhen ma­radt vá­gyai be­tel­je­sül­je­nek. Mephisto nem kér mást cse­ré­be, mint Fa­ust lel­két.

Mi tör­té­nik, ha a ve­ze­tő bal­ol­da­li he­ti­lap online vál­to­za­tá­nak ke­re­ső­ab­la­ká­ba be­ír­juk ezt a szót: há­zas­ság? Rö­vid vá­ra­ko­zás után cik­kek szá­za­i­nak cí­mét kap­juk, ame­lyek ta­lán ta­nul­sá­go­sak, de azt hi­szem, so­kunk szá­má­ra nem okoz­nak meg­le­pe­tést. „A jó há­zas­ság kö­vé­reb­bé tesz”, „Szá­zez­rek tün­tet­tek a me­leg­há­zas­sá­gért Pá­rizs­ban”, „Is­ten ter­vez, em­ber vá­lik”, „Sze­re­lem­ből gaz­da­got vá­lassz”, „Vá­lik a né­met álompár”, „Be­ad­ta a vá­ló­ke­re­se­tet”, „Har­mad­szor is meg­nő­sült”.

Wass Al­bert (1908—1998) er­dé­lyi ma­gyar író, köl­tő feb­ru­ár 17-én halt meg Astorban, Flo­ri­dá­ban — emig­ráns­ként. El­ső­sor­ban po­li­ti­kai okok mi­att ki­ma­radt a ma­gyar iro­dal­mi ká­non­ból, ide­ha­za csak ha­lá­la után kezd­ték fel­fe­dez­ni, s a ma­gyar iro­da­lom egyik leg­meg­osz­tóbb alak­já­vá vált. Mun­kás­sá­gá­nak kri­ti­kai fel­dol­go­zá­sa ma is tart. Leg­hí­re­sebb mű­ve a Kard és ka­sza, az Ad­já­tok vis­­sza a he­gye­i­met! és A funtineli bo­szor­kány.

Ame­ri­kai—né­met ka­taszt­ró­fa­film (1999)

Va­jon mi­ért ér­de­kes egy olyan film, mely­ben for­gó­szél, vul­kán­ki­tö­rés vagy ép­pen meteorbecsapódás rom­bol föl­dig egy vá­rost? Nem hi­szem, hogy a ka­taszt­ró­fa­fil­mek ked­ve­lői sze­ret­nek gyö­nyör­köd­ni a pusz­tu­lás­ban. In­kább ar­ról le­het szó, hogy az áb­rá­zolt szél­ső­sé­ges hely­ze­tek olyan pró­ba­té­te­lek elé ál­lít­ják a sze­rep­lő­ket, ame­lyek­ben min­den­ki­ről ki­de­rül, mi­lyen is va­ló­já­ban.

Ma­gyar té­vé­film­so­ro­zat (1982)

Gye­rek­ko­rom­ból fel-fel­rém­le­nek olyan té­vé­so­ro­za­tok, ame­lye­ket ugyan csak egy­szer-két­szer néz­het­tem, még­is hal­vá­nyan em­lék­szem rá­juk. Ilyen pél­dá­ul Surda tör­té­ne­te, a Kór­ház a vá­ros szé­lén vagy a Palásthy György ren­dez­te 78-as kör­zet, Schütz Ila és Sztankay Ist­ván fő­sze­rep­lé­sé­vel.

Ame­ri­kai mu­si­cal (1979)

A hippikorszak „pas­si­ó­ját” le­het utál­ni, ám bár­mi le­gyen is a vé­le­mé­nyünk a „sze­ret­kezz, ne há­bo­rúzz” jel­mon­dat­ról, az 1968-ban — ami­kor a vi­et­na­mi há­bo­rú még ja­vá­ban zaj­lott — be­mu­ta­tott Broad­way­-da­rab film­vál­to­za­ta tör­té­nel­met írt.