Imádság magyar nyelven Esterházy János boldoggá avatásáért

A Vatikán 2018 novemberében engedélyezte a megindítását Esterházy János boldoggáavatási eljárásának, amit a Krakkói Főegyházmegye folytat le. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jóváhagyta az Esterházy János boldoggá avatásáért végzendő magánimádság magyar nyelvű fordítását, Imádság Isten szolgája Esterházy János boldoggá avatásáért és lelki örökségének kibontakozásáért címmel, amely az alábbiakban olvasható.

Az Igazság Lelkének segítségével

Kuminetz Géza rektor mutatta be szeptember 7-én a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) 2019/2020-as akadémiai évének ünnepélyes tanévnyitó szentmiséjét a budapest-belvárosi Nagyboldogasszony-főplébánia-templomban. A szentmisén elhangzott homíliát teljes terjedelmében közöljük.

Mehta Mahlerrel

A nyugati klasszikus zenében meghatározó szerepet vállaló, Távol-Keletről elszármazott karmester-világnagyságok sorát a kínai Mukdenben (Senjang) született, japán Seiji Ozawa és az indiai Bombay-ból (Mumbai) való, párszi származású Zubin Mehta indította el. Két zenetörténeti, nem túlzás azt állítani, történelmi jelentőségű életút… (Ozawa még várat magára Budapesten. Nem hívták?! A sok műtéten átesett, idős mester lehet, hogy már nem is tudna eljönni.)