Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért

A kezdeményezés venezuelai keresztény közösségektől indult: miközben 2005 nyarán gyermekek együtt imádkozták a rózsafüzért, a mellettük lévő asszonyok kézzelfoghatóan érezték a Szűzanya jelenlétét. Napjainkra ez a tömeges áhítat nem csak Dél-Amerikában, hanem szerte a világon elterjedt. Kiinduló gondolata az a Szent Pio atyától származó idézet volt, miszerint „ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”.
Ez az alkalom hangsúlyt adhat októbernek, a rózsafüzér hónapjának. Ferenc pápa döntése szerint 2019 októbere a világmisszió rendkívüli hónapja. A Szentatya kérésére az idei Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért elnevezésű, világméretű imakezdeményezésnek a misszió lesz a témája, és a gyermekekkel főként a misszionáriusokért, valamint új missziós hivatásokért imádkoznak. A cél, hogy a gyermekek imája legyen az Egyház missziós megújulásának lelke.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megbízásából az Országos Lelkipásztori Intézet hívja a gyermekeket – és ezért kéri a tanítókat, hitoktatókat, nevelőket, szülőket, nagyszülőket –, hogy miként az előző években is, kapcsolódjanak be a gyermekek nagy imamissziójába, és október 18-án 9 órakor (vagy a nap megfelelőbb, más órájában) imádkozzák a gyermekekkel együtt a rózsafüzért.
A Szükséget Szenvedő Egyház (ACN International) nemzetközi segélyszervezet szeretné, ha ez az imakezdeményezés „szüntelen misszióvá” lenne – miként Ferenc pápa kéri –, méghozzá úgy, hogy a gyermekek „élő rózsafüzércsoportokat – rózsákat” alkossanak. Ez azt jelenti, hogy a gyermekek között egy hónapra kiosztják a rózsafüzér húsz titkát. Segítségként a rózsafüzér adott titkát kis képen ábrázolva is oda lehet adni nekik. Minden gyermeknek az a feladata, hogy naponta elimádkozza a rózsafüzérnek azt a tizedét, amely titkot kapta. Így a csoport naponta elimádkozza az egész rózsafüzért, és elmélkedik Jézus életéről. A hónap végén új rózsafüzértitkot kap minden gyermek (titokcsere). Az ima így élő valósággá lesz, amely megváltoztatja az életünket, hordozza az Egyház misszióját, békét és egységet ad a világnak.
A rózsafüzér imádkozásáról örömmel fogadunk visszajelzéseket az oli@katolikus.hu e-mail-címen.

Forrás: Országos Lelkipásztori Intézet

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .