A HungaRio katolikus ifjúsági napok elnevezésű találkozó a múlt vasárnap ünnepi szentmisével zárult Pécsett. A szentmisét Erdő Péter bíboros mutatta be Alberto Bottari de Castello apostoli nunciussal, a jelen lévő püspökökkel és papokkal közösen. Az ötnapos találkozón több mint ezernyolcszáz fiatal vett részt.

Hazánk tizenöt egyházmegyéjéből közel ezernégyszáz, a határon túli magyar egyházmegyékből több mint száz, a ferences rendtartományból több mint hetven, egy-egy napra pedig kétszázötven fiatal kapcsolódott be a találkozón keresztül a riói ifjúsági világtalálkozó közösségébe.

„Tedd Krisztust az életedbe, helyezd belé a bizalmadat, és soha nem fogsz csalódni.”

„Olyan sok arc elkísérte Jézust a kálváriához vezető útján: Pilátus, Cirenei Simon, Mária, az asszonyok. Melyik akarsz lenni közülük?”

„Emlékezzünk rá, mit mondott Kalkuttai Teréz anya, amikor megkérdezték tőle, hogy mit kell megváltoztatni az egyházban: Téged és engem! Honnan kell elkezdeni a változást? Tőled és tőlem.”

„Figyelem, Jézus nem azt kéri, hogy menjetek, hogy ha lesz hozzá kedvetek, és lesz rá egy kis időtök. A tanúságtételt, az evangélium hirdetését Jézus az egész egyházra, vagyis személy szerint rád bízta.”

Nagyon tudnak focizni és szambázni – ezt mindenki tudta, azt azonban már nem biztos, hogy imádják a kólát, a virslit és a babot. Ez utóbbit rizzsel eszik, és általában mindennap. Nem evéshez illő téma, de fontos: ők ahelyett, hogy fújnák, szívják az orrukat, náluk ugyanis az ellenkezője az illetlen. A kávé mellett van más is, ami tipikusan brazil: a Havaianas papucs. Elkél ez a tengerparton, így szinte mindenütt árulják. „Édesanyám mesélte, hogy lánykorában mindig ilyen papucsra vágyott. Megismerte a lábnyomát a homokban, odatette a talpát, és azt mondta: Jaj, bárcsak megvehetném” – mesélte Joicy, a brazil misszionárius. S még egy infó: a majdnem negyven (heggyel együtt több mint hétszáz) méteres Krisztus-szobron van egy szív is. Pici, de látható, csak jobban meg kell nézni.

Az ifjúsági világtalálkozó zarándokszemmel

Vége van; a teraszon, egy hintaágyban pihenek, szemben a Megváltó Krisztus szobra, jobbra pedig a Santa Marta favela. Most már minden szép és jó. De egyáltalán nem volt semmi sem olyan egyszerű. Még csak véletlenül sem leányálom a zarándok élete, de (és itt a lényeg) van értelme. Rio de Janeiróból – fáradtan, ám boldogan – visszatekintek a július 23. és 28. között megrendezett ifjúsági világtalálkozóra.

Hosszú volt az út: Budapestről Lisszabonba, Lisszabonból Fortalezába, Fortalezából Salvadorba, Salvadorból Rio de Janeiróba mentünk, összesen közel tizenöt órát repültünk. Az északkelet-brazíliai Fortalezában eltöltött egy hét után, július 21-én éjjel érkeztünk meg Rióba, a karneváljáról és tengerpartjáról ismert, több mint hatmilliós városba. „Na, hol az a szobor?” – kérdeztük meggyötörten a reptérről jövet a taxiban. Ám semerre sem találtuk. Kissé csalódottan tértünk hát nyugovóra, de másnap az ablakunkból kinézve a látvány mindenért kárpótolt: ott magasodott ugyanis a Corcovado-hegy, és rajta a hatalmas Krisztus-szobor. Elhatároztuk, hogy még a találkozó előtt felmegyünk hozzá, és ellátogatunk a másik nevezetességhez, a Cukorsüveg-hegyhez is.

Ferenc pápának sosem volt szüksége „jó sajtóra”. Talán azért sem szereti a számára mindig fárasztó interjúkat, mert úgy gondolja, jobb beszélgetni, mint „nyilatkozni”. Riói útján mindenesetre személyesen köszöntötte a vele tartó újságírókat, s azt kérte tőlük, segítsenek neki a fiatalok és az idősek helyzetének javításában. Magas a munkanélküliek aránya, és fennáll a veszély, hogy felnő egy munka nélkül élő nemzedék, holott a munka méltóságot ad az embernek – fogalmazott a pápa. Amikor a média jelen lévő munkatársai nevében egy mexikói újságírónőtől egy guadeloupe-i Szűz Mária- képet kapott ajándékba, tréfásan megjegyezte: azt hitte, oroszlánok közé került, ám most kiderült, az újságírók mégsem olyan félelmetesek…