Közelebb királyainkhoz

 

Mikor kezdett érdeklődni a magyar királyok maradványai iránt?

– Valamikor a hetvenes években láttam Madrid mellett, az Escorialban a spanyol királyok temetkezési helyét, aztán a bécsi kapucinusok kriptájában a Habsburgok sírjait. Azóta nagyon sokszor felvetődött bennem a kérdés, hogy vajon nekünk miért nincs hasonló emlékhelyünk. Hiszen a mi királyaink legalább olyan nagy emberek voltak, mint az említett nemzetek uralkodói. Aztán olvastam a székesfehérvári királysírok történetét, s áttanulmányoztam Szentágothai János professzor kutatócsoportjának a témáról szóló összegző munkáját. Tehát ez visszatérő gondolat volt bennem egészen addig, amíg az Országos Onkológiai Intézetben különböző tumorok DNS-polimorfizmusainak meghatározására, tehát az egyedi terápia alapjainak megteremtésére be nem hoztunk külföldről egy új gépet. Ezek után már teljesen spontán vetődött fel bennem a két terület összekapcsolása, hogy ezzel a géppel és módszerrel talán lehetséges lesz a királyi csontok meghatározása. Ha pedig együtt van a csontváz, akkor jöhetnek majd a számítógépes programok, amelyekkel a csontokra virtuálisan fel lehetne építeni a lágy részeket, és így valósághű szobrokat lehetne létrehozni. Sok-sok évszázadnyi pusztulás után végre be lehetne mutatni a magyaroknak, hogyan is néztek ki legnagyobb királyaink.

Hogyan segíti a genetika tudománya a régészek munkáját? Mit tud hozzáadni az említett gép a korábbi kutatásokhoz?

– Előbb utaltam már a Magyar Tudományos Akadémia multidiszciplináris munkacsoportjára, mely Szentágothai professzor vezetésével a nyolcvanas években már foglalkozott a fehérvári királyi maradványokkal. Csak a legnagyobb elismeréssel beszélhetek tevékenységükről. Az antropológia és a képalkotó diagnosztika akkori lehetőségeihez mérten tökéletesen leírták az összes csontot, s így egy kiváló, rendkívül pontos katalógus áll rendelkezésünkre, melyet Éry Kinga antropológus dolgozott fel alapos könyvében. A probléma az, hogy azokkal a módszerekkel nem lehetett azonosítani és összerakni a különböző emberi testekhez tartozó csontokat. Tehát nem lehetett megkonstruálni egy-egy embernek a csontvázát, és ebből következtetni Árpád-házi uralkodóink külsejére. Azt sem lehetett megállapítani, hogy eredetüket tekintve milyen rasszhoz tartoztak. Azóta a genetika tudománya rendkívül gyorsan fejlődött. 2000-ben leírták az emberi genomot (az ember teljes genetikai anyagát – a szerk.), új módszereket fejlesztettek ki, és szinte minden fél évben megjelenik egy új gép, amely gyorsabb, pontosabb és többre képes, mint az előzők, és alkalmas az emberi DNS, tehát az átörökítő anyag összetételének az egészségügy számára nagyon fontos vizsgálatára. Itt több milliárd bázispárról van szó, amelynek vannak jellegzetességei, többek között az anyai mitokondriális DNS, a sejtmag egyik alkotórésze, amely a generációk során sohasem változik. Emellett az apai kromoszómákban is vannak öröklődő jellegzetességek. Tehát meg lehet határozni a vizsgált csontok DNS-szerkezetét, és mint mondtam, a DNS-állományok azonossága alapján a csontokból össze lehet állítani egy-egy ember csontvázát.


 

A székesfehérvári királysírok maradványai esetében vajon elegendő csontanyag áll rendelkezésre a szükséges vizsgálatokhoz?

– Ma már léteznek olyan módszerek, amelyekkel dúsítani lehet a DNS-részeket, az úgynevezett fragmenteket. Ezek az eljárások képezték az emberiség törzsfája leírásának alapját is. Intézetünk egy európai pályázaton olyan DNS-szekvenáló készüléket nyert, amely egy nap alatt kétszáz vizsgált anyagon képes meghatározni a teljes emberi genomot. Ugyanezt a módszert és gépet használták az orosz Romanov-család azonosítására, illetve az Alpokban talált, Ötzinek elnevezett híres jégkorszakbeli emberi maradvány meghatározására. A Romanovok esetében mésszel leöntött, elégetett, tehát rendkívül súlyosan károsodott csontokról volt szó, ennek ellenére a legkorszerűbb módszerek alkalmasnak bizonyultak arra, hogy a kutatók nagyon pontosan leírják a csontok DNS-tartalmát. A székesfehérvári csontokat víz és iszap érte, de ezek hatása meg sem közelíti a Romanov-csontok károsodásait.

A Harvard Egyetemen dolgozik egy kimondottan emberi csontvázakkal foglalkozó genomikai munkacsoport, amely sok őskori és ókori populáció génanyagával rendelkezik. Ők megbeszéléseink során jelezték, hogy hajlandók lennének részt venni ebben a munkában, már csak azért is, hogy meggyőzzék a magyar tudományos életet a módszer megbízhatóságáról. Magyar részről is kitűnő szakemberek, tudósok csatlakoznának a kutatáshoz, így Szentirmay Zoltán patológus professzor, aztán Melegh Béla genetikus professzor, vagy éppen Raskó István, az MTA Szegedi Biológiai Központjának kutatóorvos professzora, aki korábban tucatnyi honfoglalás kori csont DNS-mintázatát határozta meg, sőt lócsontok vizsgálatával kimutatta, hogy honfoglaló őseink lovai a türk nép lovaival álltak a legközelebbi rokonságban. Tehát nagyon ütőképes és erős kutatói csapatról van szó. Problémát talán az jelent, hogy a régészek, antropológusok, történészek még nem ismerik eléggé a genomikát, és nem tudják, mire képes, ezért részükről bizonyos ellenállást lehet érezni. Amikor összeállítottuk az első kutatási tervet, és nagyon sok támogatót nyertünk, megjelent egy régész közleménye, amelyben a kétségeit fejezte ki. Ha hasonlatot kellene mondanom, azt említeném, hogy a tbc betegségről a röntgenkészülék előtti időkben is nagyon sok mindent lehetett tudni, de amikor megjelent a röntgen vagy később a CT, akkor ezeknek az új módszereknek az alkalmazása sokkal több tudáshoz vezetett. A mi esetünkben is arról van szó, hogy a genomika hozzá tud tenni mindazokhoz a rendkívül lényeges eredményekhez, amelyeket eddig régészek, antropológusok a legjobb tudásuk szerint, tiszteletre méltóan megtettek. Én hiszem, hogy van átjárás a tudományágak között, és magyar tudósokként jó szándékkal, közösen képesek leszünk létrehozni egy teljesen nyitott, multidiszciplináris munkacsoportot a magyar királyi csontok kutatására.

Mi lenne a reménybeli kutatás menete?

– Először a teljes csontanyag vizsgálatára gondoltunk, de hogy minden kétséget el lehessen oszlatni a genomikai kutatást illetően, III. Béla csontvázának vizsgálatával kezdenénk, mert arról pontosan tudjuk, hogy kinek a maradványa. Sőt mi több, feleségének, Châtillon Annának is megvan a csontváza, tehát mindkettőt meg lehet határozni. Nyilvánvalóan ki lehet mutatni a francia királyi család oldalágából származó fejedelemasszony és a magyar király DNS-e közti különbségeket. De már III. Béla esetében is meg lehetne mondani, hogy milyen karakter volt, a DNS-e melyik rasszhoz, populációhoz tartozását mutatja. Châtillon Anna vizsgálata után pedig ki tudnánk mutatni, hogy a Fehérváron eltemetettekből kik voltak a leszármazottaik. Hunyadi Mátyás és Szapolyai János maradványai esetében nyilván eltérő genetikai jellemzőket feltételezhetünk, hiszen ők nem tartoztak az ott nyugvó korábbi királyok rokonságához. Náluk mások az anyai mitokondriális DNS-ek és az apai örökség is. De az első vizsgálat visszafelé is választóvonal lehet, mert következtetni lehetne, hogy kik voltak III. Béla elődei az ott eltemetettek közül.

Mekkora csontdarab kell a vizsgálathoz?

– Mindössze arról van szó, hogy például III. Béla esetében a lábszárcsontból vagy a combcsontból eltávolítanánk egy 3 x 5 milliméter nagyságú csontlemezkét, s kivennénk a belső felszínt, ahol a csontvelő helyezkedett el. A vizsgálatot követően visszaraknánk a helyére a csont lemetszett kérgét, tehát észre sem lehetne venni, hogy bármiféle beavatkozás történt.

Meg lehet-e tudni a csontok vizsgálata segítségével, hogy királyaink vagy rokonaik milyen betegségben haltak meg?

– Az öröklődő betegségek esetében igen. De bonyolult az Árpád-háziak halálozásának kérdése. Csak Szent István, III. Béla és IV. Béla uralkodott hosszabb ideig. A többi királyunk szinte kivétel nélkül húsz- és harmincéves kora között halt meg. Azt tudjuk, hogy IV. (Kun) Lászlót meggyilkolták, és hogy I. Endre a németek elleni ütközet után hunyt el. Szent László élt ötvenegy- ötvenkét évig, de unokaöccsének, Könyves Kálmánnak a leszármazottai is rövid életűek voltak. Ugyanakkor az Árpád-ház asszonyai majdnem mind nagyon magas életkort értek meg. Az tény, hogy az öröklődő betegségekkel ellentétben a mérgezés tényét nem lehet genetikai módszerekkel megállapítani. De ha kizárható a genetikai vagy genetikailag öröklődő betegség, és mivel a csontokon nincsenek deformitások (ezt Szentágothaiék leírták), akkor erősen feltételezhető, hogy fiatalon elhunyt királyaink nem természetes úton haltak meg, hanem esetleg gyilkosságok áldozatai lettek.

Vizsgálnák-e szent királyaink ereklyéit?

– Nem, az ereklyékre egyáltalán nem gondolunk, mert azok olyan spirituális tárgyak, amelyek az én etikai elveim és hitem szerint semmiféle vizsgálatnak a tárgyát nem képezhetik.