A kőszegi Jurisics-vár dísztermében a Kulturális Örökség Napjai programsorozat nyitórendezvényén ismerték el azok munkáját, akik kiemelkedőt alkottak a műemlékvédelem, illetve a régészet terén. A Forster Gyula- és a Schönvisner István-díj mellett a Forster-, illetve a Schönvisner-emlékérmet is átadták. A hat Forster-emlékéremmel kitüntetett személy egyike Nagy Vendel atya, a kaposvári püspökség gazdasági helynöke is, aki a kaposvári Nagyboldogasszony Római Katolikus Gimnázium és Általános Iskola térszint alatti építése, az egyházmegyében működő katolikus iskolák renoválása, felújítása, valamint az egyházmegye műemlék templomai és a plébániák felújítása kapcsán végzett tevékenységéért vehette át az elismerést.

Az életvezetésről az őszi nagymarosi ifjúsági találkozón

A már csípős, de derült szombat reggelen tele van fiatalokkal a zónázó vonat. Reggeliznek, beszélgetnek, olvasnak, szabad helyeket és ismerős arcokat keresnek – nyüzsög minden szerelvény. Nagymarosra érkezve pillanatok alatt megtelik élettel a kis település: nagykabátban gyóntató papok a plébániakertben, sietős szervezők az utcán, szerzetesek, papok, diákok, érdeklődők és a helyi piacra sétálók találkoznak, szót váltanak egymással. A plébániakertben – a rendezvény fő helyszínén – az őszi nap melegében gyűlnek össze a résztvevők, hogy a lelkinap kegyelmében ki-ki rátekintsen életére, döntéseire, s erőt és tudást merítsen. „Ki mint gondolkodik, úgy is él” – hangsúlyozza a nap mottójának jelentőségét Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa. A találkozó fő előadója az életvezetésről, a cselekedeteinket megelőző tudatos döntések fontosságáról beszélt. A nap mondatát azért is fontos tudatosítanunk – mondja Papp Miklós –, hogy érezzük: az életünk feladat. Aki megfelelően gondolkodik, az jobban oldja meg élete leckéit, aki pedig nem gondolkodik igényesen, annak az életvezetése is közepes lesz. Hivatása során egy pap nagyon sok kisiklott élettel, sikertelen pályaválasztással, válással találkozik.

Ciszterci közösségünkkel kapcsolatban különösen fontosnak tartom – meséli kérdésemre Zita nővér –, hogy senkinél nem vagyunk különbek, ahogyan azt Enzo Bianchi könyvének címe is mondja. Ugyanazokért a célokért küzdünk, mint a többi keresztény, istenkereső ember, bár eszközeink és körülményeink sajátosak. Monasztikus életformánk, ahogyan a szó gyökerében is benne van a monosz (egy), az egység megélésére irányul: Istennel, önmagunkkal, felebarátainkkal és a teremtett világgal. A monostor az a hely, ahol – a ciszterci szerzők tanítása szerint – a szeretet iskoláját éljük, azáltal, hogy imádságunkban, munkánkban, a vendégfogadás szolgálatában szüntelenül Isten arcát keressük. Magyarországon már a középkortól működtek női ciszterci monostorok, de a török hódoltság idején elnéptelenedtek, lakóik kihaltak. Ezért hazánkban néhány évszázadig nem létezett női ciszterci életforma. A mi életünk 1955-ben, az egyházra nézve a legnehezebb történelmi időszakban indult útjára. Kis közösségünk fokozatosan tanulta meg, hogy mit jelent cisztercinek lenni, és mi a feladatunk az egyházon belül.

A PPKE Kánonjogi Posztgraduális Intézete tanévnyitóján

A tizennyolcadik tanévét kezdő, fakultási jogokkal rendelkező Kánonjogi Intézet október 1-jei évnyitó programja – amely a hagyományoknak megfelelően illeszkedett a Magyar Kánonjogi Társaság évi első tudományos ülésének keretei közé az egyetemi és licenciátusi diplomák átadásával vette kezdetét. Köszöntő beszédében Szuromi Szabolcs rektor, az intézet és a társaság elnöke hangsúlyozta, hogy a kánonjog művelésében, éppen szenttudományi jellegéből fakadóan különösen is fontos az Egyházi Tanítóhivatal irányában megnyilvánuló hűség. Az egyház működése szorosan kötődik Krisztus személyéhez és az apostolok hagyományához, amelynek külső kifejezője az egyház intézményes egysége; hierarchikus működésének pásztori, tanítói és megszentelő tevékenységének kereteit pedig az egyházfegyelem, azaz a krisztusi alapítástól kezdve kikristályosodott kánoni normák tartalmazzák, melyek elválaszthatatlan belső kapcsolatban vannak a hitletéteménnyel.